Kövess a Le Facebookon!

Kövess a Le Facebook-on!

Hirdetés

Lumière fivérek

Lumière fivérek
Watch videos at Vodpod and more of my videos

Friss topikok

  • pimpalini: @G_Norton: Úgy gondolom, hogy ez a francia csapat zsoldoscsapat. Bennün - tisztelet a kivételnek... (2012.07.02. 10:09) Jobb is
  • szanalmas: Erről a francia csapatról egy dolog fog eszembe jutni az Eb után, hogy semmi nem jut eszembe erről... (2012.06.24. 11:18) Spanyol-francia beharang
  • G_Norton: @beebeer: Az nekem mindegy, hogy vétlen volt-e, vagy sem, ha kapura menő lövésnél akadályozom a la... (2012.06.21. 14:29) Kakashere-pörkölt svéd módra
  • G_Norton: @pimpalini: Most is használták a széleket (Ribery és Ben Arfa nagyon csúnyán lehagyták a védőket),... (2012.06.19. 23:20) Hozni a kötelezőt
  • pimpalini: @metropolis.: Menez nélkül ugyanaz a nyögvenyelős szenvedés lett volna a "játék", mint az angolo... (2012.06.19. 23:19) Kozák vereség, francia győzelem

Címkék

1 (1) 2011 (1) 2012 (15) 2014 (2) abidal (9) alázás (3) albánia (3) alou diarra (1) anelka (3) anglia (5) arfa (1) barátságos (11) belgium (1) ben (1) benzema (8) ben arfa (4) blanc (30) blaquart (1) bonmot (4) bosznia (8) botrány (3) brazilia (4) bukás (4) canal plus (1) carrasso (1) chile (2) chirac (1) costa rica (1) coubertin (1) csapat (4) csk (2) dal (2) david trezeguet (2) debuchy (2) diaby (1) domenech (29) dtn (1) dugarry (1) duverne (1) eb (11) ecuador (1) edzés (4) edzőmeccs (5) előjáték (12) escalettes (3) evra (7) fehéroroszország (7) felhívás (1) filo (23) fitneszradar (1) fitnesztőzsde (3) flamini (2) fontaine (1) futballminősítő intézet (1) giroud (1) gomis (1) gonalons (1) gourcuff (2) henry (3) hidalgo (1) hírek (22) hogyismondjak (5) horvátország (3) houllier (2) jubileum (1) just (1) keret (2) koscielny (1) kultura (1) kvíz (1) lama (1) lemondás (2) lengyelország (1) léquipe (1) le graet (1) lfp (1) lievremont (1) ligue (1) lista (15) luxemburg (6) malouda (4) marseillaise (1) martin (2) mathieu (1) médiapart (2) megérkezés (8) menez (1) messi (1) mexes (3) mitterand (1) múltidéző (1) naptár (1) nasri (4) németország (3) nene (1) norvégia (2) onesta (2) pénz (4) petit (1) raymond domenech (3) remy (2) revü (14) ribery (1) ribéry (8) románia (5) ruffier (1) sagna (2) sajtáj (7) sarkozy (1) selejtező (11) sevcsenko (1) sorsolás (1) spanyolország (1) statisztika (1) svédország (2) szégyen (1) szeminárium (2) szexbotrány (1) taktika (3) teaser (1) the huffington post (1) thierry henry (3) thuram (1) torres (1) toulalan (1) trezeguet (1) tunézia (2) ukrajna (4) uru fra (19) usa (3) valentin (1) varane (1) vb (2) védelem (1) vereség (2) versenynaptár (2) vieira (1) világranglista (1) zidane (7) Címkefelhő

Az eltűnt integráció és futballkultúra nyomában

2011.05.06. 11:49 - Integető hajbókoló lufiember

A következő hosszabb írás egyszerre igyekszik reflektálni a jelenleg nagy füstű rasszizmus körüli vitára és választ adni olyan elvi kérdésekre, melyek minden nyilatkozatban ott hevernek szemeink előtt, mégsem keressük mélyebb értelmüket.

Ha a társadalom egy piramis, akkor a tövénél lévők mindig keresik az azonosulást az épp csúcson ülőkkel. Kate Middleton csipkés dekoltázsától kezdve Szíj Melindán keresztül Barack Obamáig, a francia válogatott is átvitt értelemben egy piramiscsúcs, egy közszolgálat, egy vitrin, mely tükröt tart a bámészkodónak, hogy aztán az viszont véleményezze, amit lát és hall. Ha egy távoli országban egy fontos torna közepén nagy füllhallgatót alváskor is használó, zömében színesbőrű focisták megtagadják az edzéseket, a társadalom csőcselékként bélyegzi meg őket és az elszigetelt külvárosi betondzsungelekre mutogat. Ha fehérek lennének, szimplán idiótákként maradnának meg a kollektív emlékezetben. Ha ugyanaz a csapat kupát emel a magasba, sikeres integrációs modellről és tehetséggondozásról szól a mutatvány. Ezt hallhattuk a francia válogatott tündöklésekor, majd amikor 2001-ben az algériai szurkolók kifütyülték a Marseillaise-t és elözönlötték a Stade de France gyepét, le kellett tenni a pezsgőspoharat.



Ha Franciaországban kimondjuk azt a szót, hogy "futballkultúra", annak az itthoni értelméhez képest akár három jelentést is tudunk fűzni:

  1. Futball (a taktikai lexikontól kezdve a brazilverésig)
  2. Kultúra (a csadortól kezdve Sarkozy feleségéig)
  3. és futballkultúra, ami a Blanc által is sokszor használt "játékkultúra" szófordulattal is helyettesíthető. Szoft dolog, magába foglal minden olyan megkülönböztető értéket, szokást, mely állandó jellegével elér egyfajta kortalanságot. A kérdés csak az, hogy milyen is az a francia játékkultúra?


De előtte bogozzuk ki ezt Blanc nyaka körül szoruló hurkot. A napjainkban zajló vita a rasszizmusról -,ami téli álom módban mindig is ott volt a fejekben, csak most fontos emberek beszéltek róla titokban - azért képes ipari flexet megirigylő szikrát szórni, mert a francia futball és kultúra rettenetesen összefonódik, s mindez kihatással van a futballkultúra jellegére. Ez nem új hír, csak érdemes mögé pillantani. Mi is történt? Blanc többször is kinyilatkoztatta, hogy szerinte elfogadhatatlan, hogy 18 éves korig képeznek olyan külföldön plántált focistákat, akik aztán a Nagy Döntéshez érve (= Örökre vagy nem örökre A-válogatott?) saját gyökereikhez húzódnak vissza, ezzel rontva a sportkülkereskedelmi mérleget. Kettős állampolgárságú srácokba pumpálnak egy halom pénzt, akiknél aztán sérelmezik, hogy fejükben a relációs jel nem a nevelőedző és a óvodáskor óta bratyizó csapattársak irányába, hanem a máig őrzött családi tradíciók és egy alacsonyabb fokra állított válogatottsági léc felé mutat. Ez mindig is benne lesz a pakliban, amíg első- vagy második generációs bevándorlókról beszélünk, akik szüleik/nagyszüleik révén elérhető közelségben éreznek egy másik anyaföldet. (1) A sport pedig szelektál, nem hiába hívjuk válogatottnak azt, ami. Ha túl magasan van a léc, vége a versenynek. Ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács. Kultúra, társadalom, sport, kérjük tegye fel a kezét, aki szerint ebben a határtalanságban hol választható szét bármi is. Francia U21-es válogatott 2001-ből: állók fentről balról indulva: Hassan Yebda (jelenleg algériai válogatott), Jacques Faty (Szenegál), Anthony Le Tallec, Stephen Drouin, Julio Colombo, Florent Chaigneau, Mourad Meghni (Algéria), Florent Sinama-Pongolle, Emerse Faé (Elefántcsontpart), Jérémy Berthod et Kévin Jacmot.

De ez még nem minden. A vita ott siklott ki, hogy Blanc szerint az utánpótlásképzés olyan kritériumok mentén zajlik, melyek hosszú távon  Jean-Claude Van Damme típusú szuperkatonák képzésére optimalizálódik, értsd jó testfelépítésű, magas, agresszív, kellően rugalmas, defenzív felfogású  és JQ (játékintelligencia) tárgyból kétharmaddal érettségiző játékosok előállítására, akik között nem mellesleg felülreprezentált a színesbőrűek aránya. Ez van, nem minden francia játékos néger, de sok színesbőrű játékosra illik az utóbbi személyleírás, amiből most jelenleg túlképzés folyik az akadémiákon. Sokan emiatt támadják Blanc-t: rasszizmusát olyan sportszakmai retorika mögé rejti, ahol megint pillanatragasztóval ragad össze származás, bőrszín, nemzeti hovatartozás, fizikum és teljesítmény.

Blanc-nak tehát ez (2) is böki a csőrét, hiszen ez alapján ha rendelkezésére állna 7 millió színtiszta kaukázusi típusú, 15-29 év közötti, de a fenti profilú focista, akkor is pont olyan elégedetlen lenne, mint most. És sajnos itt van a súlyos önellentmondás. Állítása szerint  ugyanis nincs baj a színesbőrűekkel, csak legyenek elkötelezett franciák, csakhogy ha el is vannak köteleződve, játékstílusra nem passzolnak eléggé arra az ideális képre, ami Blanc elképzeléseiben ölt testet. "Azt gondolom újra kell struktúrálnunk hogyan döntünk 13-14 éves, de akár a 12-13 éves fiúk kiválasztásáról. Úgy kell módosítanunk a feltételeinket, hogy az összhangban legyen a saját játékkultúránkkal" - hangoztatta már korábban is a szövetségi kapitány, ekkor merült fel a kvótákkal való zsonglőrködés, melynek annyi értelme van, mint a tejeskávét két alkotóelemére választani azáltal, hogy visszafelé keverünk a kanállal. Azon kívül, hogy Lolo ebből a szarból hogy fog kimászni, a kérdés ismét csak az, hogy milyen az a "saját játékkultúra"?

Ariadnét segítségül kérve ez a fonal a blogon is taglalt George Boulogne elnök '70-es évekbeli ténykedéséig göngyölíthető, amikor is a Francia Labdarúgó Szövetség olyan kinevelendő játékosprofilt állapított meg, melynek játéka teljes, átfogó, egyben rideg és különösebb karakterisztikától mentes. Amikor Blanc irányadó "játékkultúráról" beszél, kontúrjaiban a mostani spanyol válogatott stílusára utal, de azzal hasonlóságot mutató időszakot a legnagyobb jóindulattal is csak a 80-as évek Hidalgo-csapatban láthatott a nagyérdemű, olyan töpszli testformákkal, mint Platini, Giresse, Fernandez vagy Tigana, akik viszont 10-15 évre rá már egy markosabb  Zidane-Deschamps-Vieira-Petit erőddé avanzsáltak. Avagy ott vagyunk, hogy több lett az izom, nehezebb lett a csapat, Aimé Jacquet szövetségi kapitány pedig az évezred fordulójára meghirdette a Jól helyben lenni, a játék 0-0-ról kezdődik-filozófiát, megfertőzve ezzel a Ligue 1 edzőinek agyát. Elvégre sikeredzőre figyelni illik, no.

Bátran kijelenthetjük, hogy összehasonlíthatatlan a két sikercsapat, hiszen győzelmük oka mind-mind saját eltérő potenciáljuk maximális kihasználásában keresendő, csakhogy a két időszak alatt változtak a képzési feltételek. Kifutottak az első bezzegiskola termékei, a világ csodájára járt a francia SEAL egységeknek és a tehetségkeltető akadémiái révén a nemzeti bajnokság Európa hipermarketjévé nőtte ki magát, a nyitás napja pedig a Bosman-szabályra, avagy a futballvilág Schengen-jére esett. Franciaország azért tudott hipermarket lenni, mert exportálható termékeket kezdett el termelni: megbízható, komplett, komolyabb hiányosságtól mentes, más bajnokságba illeszthető alapanyagot, aminek még a másodvonala is megfelelő mondjuk egy rúgd-és-fuss brit csapatnak. A hozzáférést a jogszabályok megoldották, a korábban taglalt edzői agyak a védőnégyesek tökéletes tolódásra kalibrálódtak, a klubok vezetői nem alkalmazkodtak időben a környezet változására, eljutva oda, hogy a tehetséges fiatalok többsége maximum 23 éves koráig terheli a klubok bértömegét, így fordulhatott elő, hogy a tavaly U19-es EB győztes Antoine Griezmann 14 éves korára francia klub nélkül maradt. Ezek után senki ne csodálkozzon, hogy a bajnokságban nincs annyi izgalom (pedig dehogy nincs!) mint a csatornán túl, ahol egy rossz mozdulattal a stopli a néző állkapcsában végzi, mindenki felülről van kamerázva és a "What a wwonnnderful goal from Steven Gerrard!" kommentátori üvöltés ékes newcastle-i akcentusban is szexibb, mintha Lizandro ugyanúgy begyötri a Nice ellen.

Francia játékkultúra ha van is, csak nagyon eseti jelleggel beszélhetünk róla. Vannak szokások, bizonyos értékeket a mindenkori véleményvezér edzők és lojális hírnökeik tűznek ki zászlajukra, a dicsőséges korszakokban pedig mindig találhatunk 1-1 kiemelkedő játékmestert: Raymond Kopa, Michel Platini, Zinedine Zidane. Mindhárman francia földön születtek, de sorrendben lengyel, olasz és algériai származású bevándorlók sarjai. Valójában igazi állandóságot csak a képzés szintjén vélünk felfedezni. Francia iskola, ha van olyan, az 1970-es évek reformjainak dokumentumaiban keresendő, nem holmi labdavásárló spanyol tikitakában, labdaeladó olasz catenaccioban, csak egyenesen futni tudó angolságban, vagy az árjafajból mára metamorfózison átesett bundesfociban. (Ahol a szép sportsikerek ellenére a kancellárasszony is bedobta rózsáját a multikulti sírgödrébe). Az egy ideig még spanyol Erasmusos testnevelési főiskolás hallgatókat vonzó francia utánpótlásképzés búcsút mondhat annak az előnynek, amitől 40 éve dagad a keble. Szomszédaik felzárkóztak hozzá, a varázsa elillant. A vita most arról is szól, hogy mi legyen az új bűvésztrükk. Ez a rasszizmus körüli vita csak ezt palástolja, még ha szorosan összefügg is vele.

Markáns játékkultúra híján a franciásság megtalálható egy szeszélyes, vissza-visszatérő hozzáállásbeli motívumban: jóban-rosszban megy a rinya, de  ha kell, a fenenagy büszkeségük a hajuknál fogva kirántja őket a mocsárból a lóval együtt, olyankor pedig szabadsággal teli a levegő, egyenlőként ölelkeznek és testvéri csókok röpködnek az öltözőtől a Champs-Élysées-ig, összeöntve a világ minden színét valami mesztic olajfestményre. Ezért is palatáblán-végighúzott-villa-érzés a fülnek a mostani mezre varrt szlogen, miszerint "Különbözőségeink egyesítenek minket", mert ez szimplán egy ordas nagy baromság. Szépen hangzik, de a különbözőség sosem hozott össze senkit, alapvető evolúciós maradvány, hogy az ember a hasonló felé húz, látszik, hogy Domenech volt a szellemi kezdeményezője ennek a gagyiságnak. A különbözőségről már István, a király (igen, ő, ezen a blogon) a fiának nyújtott intelmeiben is kifejtette, hogy anélkül egy "ország gyenge és esendő", nem kis tanulságot szolgáltava egy XXI. században is aktuális vitának. Dugarry összeveszhet most Thurammal, ha nem lett volna 98-ban ott Jacquet vagy Deschamps, aki jól tarkón csapja őket meccs közben és ezzel munkára bírja, sosem értek volna el ilyen teljesítményt és hírnevet. Tanulság ha van is, nem antropológiai szabványokban keresendő, főleg nem a sportban, ahol demagóg módon most ideírjuk milyen szép az, amikor tisztességes versenyt látunk, küzdést, akaratot, vakmerőséget, bajtársiasságot, feketeöves cseleket és párducvédéseket. Célokért történő összefogás, ügyek, történetek, "uralkodók" és elsősorban tettek hozták össze a franciákat, akkor beszélhetünk annak megértéséről, hogy a különbözőség egy mármár pótolhatatlan érték, ami kiaknázható, a tolerancia pedig egy erény, ami segít ezt elfogadni és a lényegi dolgokon tartani a figyelmet. Ez volt 84-ben, ez volt 98-ban, majdnem összejött 2006-ban és Claude Onesta is gyönyörűen tudja ezt szavakba önteni.

Laurent Blanc kiragadott mondatai a Meidapart által kiszivárogtatott hanganyagból:

(1) "Engem nem zavarnak a színesbőrűek. Sem a feketék, sem az észak-afrikaiak. Semmi bajom velük. Az én bajom az, hogy ezeknek az embereknek determinálniuk kellene magukat, meg kellene határozniuk kihez tartoznak és nekünk segítenünk kellene őket ebben. Ha csak - nyersen fogalmazva - feketék vannak az akadémiákon és ezek a feketék franciának vallják magukat és minden vágyuk, hogy a válogatottban játszhassanak egyszer, az teljesen megfelel nekem."

(2) "Meglátogattam pár akadémiát és tényleg az az ember érzése, hogy ugyanolyan prototípusú játékosokat képzünk: magas, erős, szikárak. Kik manapság a magas, erős, szikár srácok? A feketék. (...) A spanyolok azt mondták nekem: "nekünk nincs ilyen bajunk, nálunk nincsenek feketék..."

A bejegyzés trackback címe:

http://allezlafrance.blog.hu/api/trackback/id/tr292881933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2011.05.10. 07:11:56

Chauvin:
nationalisme a la grande nation