Kezdjük a jó hírrel.

Románia 3:0-lal lépte le a bosnyákokat, ezzel a csoport harmadik helyére nyomult, és noha az albánok és a bosnyákok eggyel kevesebbet meccseltek, a hiányzó és potenciális három pont is csak a fehéroroszok befogásához lenne elegendő nekik, kijelenthető tehát, hogy hat kör után Franciaország biztosan csoportelső. Az összes odavágó lejátszása után Albánia maximum 2, Bosznia legfeljebb 3 pontra közelítheti meg a Kékeket, az első felvonást tehát ki lehet pipálni.

Mivel jó híreink itt véget is értek, folytassuk akkor a ha nem is jókkal, de legalább némi bizakodásra okot adhatókkal.

Benzema. Egyre erősebb, egyre megbízhatóbb, egyre profibb, egyre motiváltabb, egyre önzetlenebb. Sőt. A pénteki meccsen többször elhagyta a klasszikus ék pozícióját, hátrébb lépett, de nem ám csak labdát kérni vagy szerezni, hanem már-már irányítgatni. Ha tavaly szeptemberben valaki azt mondta volna, Benzema avanzsálhat vezérbikává ebben a csapatban, alighanem körberöhögjük. A világon semmi jel nem utalt erre, Benzema tavaly leginkább egy tizenhét éves Laure Manaudou-ra emlékeztetett, aki tud melózni, ha kell, megvannak az adottságai is, de ha véletlen elkapja egy kamaszkori lázadás-hullám, teljesen megbízhatatlanná válik. Nos, eléggé úgy tűnik most, hogy a Realban megnevelték Benzemát, tegnap simán a legjobb volt, noha gyakorlatilag nem kapott használható indítást egyet se. Ha így folytatja, akár az is előfordulhat, hogy ő ad tartást ennek a válogatottnak, ő lesz az, aki a kritikus pillanatokban rúghat egyet a szekéren. A gólpasszt most is ő adta.

Aztán Malouda gólt lőtt. Blanc áttolta balról jobbra, hogy Ribery bal szélen maradhasson, nem mondanánk, hogy lehengerlőnek bizonyult, de még így is a támadósor egyik leggyakrabban veszélyeztető elemének tekinthetjük, és helyén volt az esze, melynek ékes bizonyítéka, hogy a bekapott gól után két perccel kegyetlenül bevágta a bevágandót. Nem volt egy bonyolult helyzet, de komoly összeget tennénk rá, hogy pl. Yoann Gourcuff ugyanezt simán a kapusba lövi.

És akkor jöjjenek a rossz hírek.

Először is Franciaország egy, azaz 1 pontot szerzett a Fehéroroszország elleni kettő, azaz 2 mérkőzésen. A fehéroroszok a FIFA-világranglista 53. helyén állnak jelenleg, emlékeztetőül ez a magyar válogatotténál épp egy hellyel rosszabb állapot. Erre az angol sztereotíp regényhősöknek van egy találó kifejezésük: "Well."

Ez így önmagában is elég borzasztó hír egy komoly francia válogatottban reménykedő drukkernek, de a baj még ennél is nagyobb. A dolog ugyanis nem úgy fest, hogy Fehéroroszország összetoborzott 10 rögbist, felsorakoztatta őket a tizenhatosra, és a franciák meddő fölényben végigtikitakázták a meccset, lőttek három kapufát meg két lesgólt, végül azonban egy kontrából gólt találtak a beloruszok. Fehéroroszország az első pillanattól kezdve magához ragadta a kezdeményezést, a franciáknak percekig nem volt egyetlen értékelhető megmozdulásuk sem. A fehéroroszok egyszerűen nincsenek ott sem technikailag, sem erőnlétileg, hogy igazán komolyan veszélyeztessenek, ettől függetlenül keményen nyomtak, és a 20. percben be is találtak. Illetve Abidal talált be, meggyőződésünk, hogy Lloris hibájából: a francia kapus simán lehúzhatta volna a beadást, ezzel szemben hagyta, hogy a labda gyakorlatilag a hosszú sarokba hulljon, ilyet egyszerűen nem volna szabad, Abidalt is meglepte a dolog, jé, egy labda, mit keres ez itt, és akkor így lett a gól.

Ekkor még úgy tűnt, hogy három lehetőség van.

1. A franciák teljesen megzavarodnak, a fehéroroszok az 56. percben találnak még egy gólt, és megismétlődik a Domenech-éra egyik legszégyenletesebb teljesítménye, mikor, tépjük fel a sebeket, Bécsben három gólt sikerült kapni az osztrák testépítő sógoroktól. (Akiknek ezúton gratulálunk a németek tegnapi megizzasztásához.)

2. A fehéroroszok szépen beállnak rombolni, a zavarodott franciák pedig képtelenek lesznek feltörni a védelmet, legfeljebb egy pontrúgásból becsúszik az egyenlítő gól valahogy.

3. A franciákat felrázza a gól, összekapják magukat, és elkezdenek futballozni végre.

Eredetileg az utóbbi lehetőségre tettük volna a legkevesebb eurót, de mikor a 22. percben egy kifejezetten pofás támadás után Benzema kiváló pöccintését Malouda könyörtelenül bekoordinálta a jobb alsó sarokba, hirtelen felcsillant némi remény. Valójában azonban nem történt semmi, jött a version 4, a meccs szinte az elejétől a végéig ugyanúgy folyt, maradt a teljesen igazságos 1-1, kész. Igazából nincs mit elemezni ezen, mert csak kérdések vannak, válaszok nincsenek.

Hogy például miért van az, hogy Riberynek rendszeresen be kell jönnie középre labdát kunyerálni, ha bal oldalt marad, legfeljebb akkor kap valamit, ha valamelyik középpályás arra szalad, és nem tud mihez kezdeni a magával hurcolt labdával? Miért van az, hogy Nasri a saját kapujától 30 méterre keresi a labdát? Miért van az, hogy a védelem olyan rozoga, hogy ha a 90. percben egy hullafáradt fehérorosz 20 méterre a kaputól, két védővel szemben labdához jut, mindenkiben megáll az ütő? És Blanc miért nem cserél, mikor láthatóan nyög a csapat, miért csak a második félidő derekán hoz be egy darab erősítést?

Mikor pedig megkérdezik Blanc-t, hogy ő hogy látja a dolgot, azt válaszolja, idézzük, hogy "A harci kedv nyilván megvolt, de végül mégiscsak a testé a döntő szerep. Ha fizikailag nem vagyunk legalább az ellenfél szintjén, nagyon nehéz megnyerni egy meccset."

Ezzel Laurent Blanc előveszi a már a meccs előtt is többek által hangoztatott mentséget, hogy ti. a szezon végén vagyunk, a fiúk nagyon fáradtak. Minden bizonnyal. Csak sajnos ez két okból sem mentség: egyrészt mert az EB-t sem októberben fogják megrendezni, másrészt pedig azért, mert igaz ugyan, hogy a fehéroroszok között volt pár jó nagydarab ember, de az sem kevésbé igaz, hogy durván az 55. percig bírták szusszal, onnantól kezdve két lépést nem futottak feleslegesen, egyértelműen takaréklángon égtek, hogy valahogy kibírják a végéig. Nem kellett itt fizikailag legyőzni senkit, a szimpla technikai fölény elég lett volna ahhoz, hogy a 70. percben már azt se tudják szerencsétlenek, melyik az ő kapujuk. Ezt mi, magyarok nagyon jól ismerjük. Hányszor vertek szarrá minket úgy, hogy az 50. percben még szinte reménykedtünk, a 65-ikben viszont már úgy játszott velünk a technikailag és taktikailag képzettebb ellenfél, mint macska a kisvakonddal? Ebből kiindulva Blanc válasza kifejezetten aggasztó, mert arra enged következtetni, hogy esetleg ő sem tudja, hogy mi volt a baj. És akkor felmerül a kínos kérdés: azt vajon tudta-e, hogy amikor viszonylag jól ment, az mitől volt? Blanc most azt nyilatkozta, az utolsó pillanatig hitt a győzelemben. Valószínűleg nagyon sokan voltak, akik már az első tíz perc után se nagyon. És sajnos ez utóbbiaknak lett igazuk.

A francia válogatott utóbbi három meccse igen silány eredményt hozott, sőt egyre silányabbat: a gyenge Luxemburg ellen még győzött a csapat, de alig élvezhető játékkal, a korrekt, de semmi különös Horvátország ellen már csak ikszelni sikerült, még ötlettelenebb focival, a lelkes, de simán verhető fehéroroszok ellen meg most mondtuk, mi volt. Ha szerencsénk van, a következő két meccsen kiderül, hogy ez most hullámvölgy vagy tendencia, a csapat vagy nyújt valami értékelhetőt, vagy ugyanígy folytatja. Ha nincs szerencsénk, és sajnos ez a valószínűbb, nem derül ki semmi, mert Blanc a tartalékosokat próbálgatja, ezért az "igazi" válogatottról egyelőre nem tudunk meg többet.

Szeretnénk valami biztatóval zárni, így emlékeztetünk arra, hogy továbbra is igaz, hogy a fiatal reménységekből legalább másfél keretnyi áll rendelkezésre Franciaországban, és hogy olyan játékosból is van egy pár, Benzemára, Riberyre, Maloudára, Nasrira és esetleg majd a felgyógyuló Ben Arfára gondolunk elsősorban, akik, ha jó szezont fognak ki jövőre vagy két év múlva, nagyon nagyot lendíthetnek a csapaton. Blanc-ban azonban kissé megingott a hitünk: eddig is volt egy-két húzása, amiről azt gondoltuk, nem értjük, de végülis bejött. Most nem értettük, és nem is jött be. Nem ártana bizonyítania, hogy az előzők se véletlenül sikerültek.