Hát nem volt könnyű, és noha meggyőződésünk, hogy Franciaország most [sóhaj, ír zászlók, Domenech, Henry, elhessegetjük] megérdemelten jutott ki, ennél jóval simább kvalifikációt vártunk. Persze aki a kicsit nem becsüli, az is azt kapja.

Bosznia alaposan meglepte a francia válogatottat. Noha a meccs előtt már célozgatott rá Blanc is, hogy Safet Susic, a bosnyákok edzője nyilván készül valamire, mintha a kékek arra valahogy nem számítottak volna igazán, hogy Pjanicék egyszerűen győzni jönnek a Stade de France-ba. Nem szarozni, nem védekezni-kontrázgatni, nem játékot tördelni, szabadrúgásokat kiharcolni, majd rábízni a többit a szerencsére, na meg a jó rúgótechnikájú bosnyák támadókra és a jól fejelő langaléta társaikra, nem: a bosnyákok játszani, nyomást gyakorolni, gólt lőni, megverni utaztak Saint-Denis-be. Hát ez volt a körmönfont tervük. És majdnem meg is csinálták. Rögtön az elején látszott, hogy nem lesz itt habostorta semmi se, Rami és Réveillère is felborzolta a francia hátszőröket egyszer-egyszer, Abidal és Evra se találta mindig a labdát / helyét. Szemben a franciák kettő darab próbálkozásával, az első félidőben tízszer lőttek kapura a bosnyákok, tiszta szerencse, hogy csak kétszer találták meg a kaput. Végül azonban ez is elég lett, a 40. percben Dzeko gyönyörűen pókhálózta ki a hosszú fölsőt, teljesen megérdemelten vezetett Bosznia-Hercegovina.

A második félidőre kicsit összébb kapta magát a francia válogatott, de átütő erő nem volt a csapatban. A bosnyákok kezdtek fáradni, de a becserélt Martin és Gameiro sem hozta meg azokat a váratlan fordulatokat, amelyekre a franciáknak szükségük lett volna. A 70. perc környékétől kezdve azért egyre keményebben szorongatták a bosnyák védelmet, a 71.-ben Nasri lőtt egy felső kapufát, a 78.-ban pedig a bal szélen befelé cselezve áthámozta magát Spahicon, aki jobb híján hátralépve megakasztotta, éppen abban a pillanatban, amikor Samir Nasri átlépte a tizenhatos vonalát. Elég idióta, de jogos tizenegyest ítélt meg az amúgy nem brillírozó játékvezető. Maga a sértett végezte el a büntetőt, biztosan be is vágta, Nasri végre gólt lőtt. Ekkor úgy tűnt, vége mindennek: a bosnyákok megzuhantak, fáradtak is voltak, a franciák magukra találtak, de nem nyomták meg kellőképp az utolsó 10 percet, pedig lett volna lehetőség bőven a továbbjutás bebiztosítására.  Mellesleg Blanc is úgy döntött, a maradék kis időt inkább kibekkelik, legalábbis erre enged következtetni, hogy Rémy helyére Diarrát hozta be. Így viszont az utolsó perceket megint végig kellett lihegni, három vagy négy veszélyes bosnyák pontrúgásra is jutott még idő, de gól már nem esett. Franciaország kijutott, ha nem is dicsőségesen, mindenesetre nem is érdemtelenül.

Ugyanakkor ennél több volt a csapatban, és most nekünk nagyon úgy tűnik, hogy ezt Blanc taktikázta el. Laurent Blanc nem szereti a 4-4-2-t, szerinte ez egy anakronisztikus grund-felállás, amellyel huszonegyedik századi futballt játszani nem lehet már. Az albánok ellen tessék-lássék, kényszerűségből mégis 4-4-2-vel állt ki a francia válogatott, és lehet, hogy nem huszonegyedik századi futballal, de valahogy azért nyert 3-0-ra. Várható volt azonban, hogy Blanc nem sokáig hagyja így a csapatot, és előbb vagy utóbb átáll a 4-3-3-ra. Talán jobb lett volna utóbb. A középpályán a Nasri-M'Vila-Cabaye hármas kezdett, előttük Malouda, Rémy és Ménez. Ménez helyére inkább várták Valbuenát, de Jérémy Ménez sem volt rossz húzás, ha nem is tett szimpatikus benyomást, cseleivel, gyorsaságával tudott zavart okozni. Csakhogy Bosznia az első félidőben egyértelműen a középpályán verte meg Blanc csapatát, ami, elnézve a két középpálya játékosanyaga közti különbséget, hihetetlen fordulat. A bosnyákok oldalán tulajdonképpen csak Dzeko az igazán magas szinten jegyzett játékos, míg a franciáknál a sérülések ellenére is maradt potenciál bőven. Csakhogy a három középpályás egyszerűen kevés volt a feladathoz. M'Vila nem tudott megfelelő hatékonysággal labdát szerezni, talán mert a védelem csetlés-botlása miatt a kelleténél többször kellett hátrafelé segítenie, talán mert egyedül nem ment neki, talán másért. Nasri és Cabaye így nem voltak kiszolgálva, bele kellett menniük a közelharcokba, ami a magas és erős bosnyákok ellen nem volt egy kellemes fölállás. Malouda és Ménez így aztán egyáltalán nem kapott használható labdákat, csak Rémyt sikerült kiugratni kétszer. Akárhogy is nézzük, ez a 4-3-3 túl gyors passzokat követel meg, olyan gyorsakat, amelyekhez ez a csapat messze nincs eléggé összeszokva. Előre passzolni különben is nehezebb, mint oldalra, teljesen biztosak vagyunk benne, hogy ha Diarra és M'Vila tologatná ki az összeszedett labdákat a szélekre, a két szélső támadó középpályás, megtámogatva a felszaladgáló Evrával és Réveillère-rel sokkal veszélyesebb volna, és sokkal könnyebben tömné ki labdával a két éket. Meglehet, nem egy elegáns játék, nem is divatos, de akárhányszor megnézzük ezt a francia válogatottat, mindig ez jut eszünkbe róla.

Ettől függetlenül lehet sóhajtani. Franciaország elkerülte a pótselejtezőt, összességében végülis viszonylag simán jutott ki a 2012-es EB-re. Azt kérjük a Mikulástól, hogy jusson ki ez a szimpatikus bosnyák válogatott is, sorsolják őket a franciák csoportjába, és ott már Blanc-ék verjék meg őket rendesen, ahogy az elvárható volna.

Laurent Blanc: "Az első 45 percben nem voltunk a pályán. Félidőben megkérdeztük a játékosokat, hogy van-e kedvük pótselejtezőt játszani. Azt kértük tőlük, hogy engedjék el magukat. Az első félidő hibáit és technikai figyelmetlenségeit hajmeresztőnek találtam. Átlátszóak voltunk az első félidőben, és ugyanezek a játékosok nagyon jól játszottak a másodikban. A cserék beteljesítették a hozzájuk fűzött várakozásainkat. Tetszett, ahogy a játékosok lereagálták a helyzetet, enélkül most a pótselejtezőről beszélgetnénk..."