Szokás ilyenkor, december végén visszatekinteni az elmúlt évre, és felidézni a legemlékezetesebb pillanatokat. Vihogni a bénákon, kilistázni a rekordokat, ünnepelni a dicső pillanatokat. Lévén sportblog volnánk vagy mi, akár illendő is lehetne most iderittyenteni valami ilyesmit a francia labdarúgó válogatottal kapcsolatban.

Csakhogy, ha alaposan végiggondoljuk, 2011-ben nem történt olyan nagyon sok minden a kékeknél. Ami történt, azt meg úgyis megírtuk. Mélyelemezni persze bármikor tudunk, ha a szükség úgy hozza, de most talán nem hozza úgy. Mi lenne, gondoltuk, ha inkább kitekintenénk kissé, és összeválogatnánk néhány momentumot és gondolatot a francia sporttal kapcsolatban, focin kívülről. Következzék tehát egy abszolút szubjektív és önkényes összeállítás a 2011-ben a francia sport háza táján történtekből.

Kezdjük talán azzal, hogy labdajátékos csapatsportok tekintetében nem rosszak a franciák az utóbbi időben. Mindenek felett áll természetesen a férfi kézilabda-válogatott, amely körülbelül úgy emelkedik ki a világ amúgy nagyon kemény, és egyre keményebb mezőnyéből, mint mondjuk a Barcelona a futballban. A csapat szinte minden egyes posztján a világ egyik legjobbja játszik, a csapatösszhang pedig elképesztő. Idén is megnyerték a VB-t, ezzel történelmet írtak: 2008 óta minden évben megnyerték a legrangosabb világversenyt. 2008-ban ugye az Olimpiát, a 2009-es VB-döntőben Zágrábban verték a bombaformában játszó horvátokat, akiket tavaly az EB-döntőben is négy góllal múltak fölül. Idén pedig, miután az elődöntőben három góllal legyőzték a házigazda svédeket, 8000 ellendrukker előtt hozták a döntőt is, a dánok ellen. Nincs mese, ez a csapat a világ valaha volt egyik legjobbja, ha a franciák által csak a "Les Experts" néven emlegetett válogatott valami elképesztő módon 2012-ben még az olimpiai címet is megvédené, egészen biztosan ők lennének a sportág történetének etalonjai.

Ehhez képest a női kézilabda-válogatott szürkécske mostanság. Noha a csapategység megvan, a játékosok nem tartoznak a világ legjobbjai közé. Ennek ellenére idén VB-ezüstöt nyertek, méghozzá úgy, hogy a címvédő oroszokat és a jóval erősebbnek gondolt dánokat is kiejtették a döntőbe vezető úton. Csapatsportok tekintetében egyébként ezüst-évnek is hívhatnánk 2011-et, hiszen - szintén meglepetésre - a férfi kosárcsapat is ezüstig jutott az Európa-Bajnokságon, a rugbysek pedig némi szerencsével, itt-ott botladozva jutottak VB-döntőig, ahol viszont abszolút egyenrangú ellenfélként maradtak alul a házigazda All Blacks ellen.

Három ezüst és egy arany, ez talán nem olyan rossz teljesítmény egy évre. Pláne, ha hozzávesszük - essék szó fociról mégis - a női futballválogatottat, akik igazán meggyőző és szimpatikus játékkal jutottak be a VB-elődöntőbe, és maradtak alul a sportág nagymenőinek számító amerikaiakkal szemben.

Idén a férfi kézilabdán kívük volt még egy sport, ahol arattak a franciák: a cselgáncs. Igaz, 2011-ben hazai pályán játszottak VB-t, de így is nagy teljesítménynek számít az 5 arany, mellyel az éremtábla második helyén végeztek, csak egy arannyal maradva el a... na kitől? a japánoktól, természetesen. Mindamellett tavaly is a franciák végeztek a második helyen, igaz, akkor csak 2 arannyal. Ha valakit ki kell emelni a csapatból, akkor az mindenképp Lucie Décosse, egyrészt mert 2010-ben egy, idén két (egyéni és csapat) arannyal gazdagodott miközben hetedszer nyerte a párizsi Grand Slam tornát, és az EB-n is érmes lett, másrészt pedig azért, mert őellene veszítette el a tokiói VB-döntőt szegény Mészáros Anett.

De vissza a világsportokhoz. Van itt egy jelenség ugyanis, ami mellett egyszerűen nem lehet elmenni. Két dolog lehetséges. Vagy arról van szó, hogy a franciák mindig mindent máshogy akarnak csinálni, vagy arról, hogy annyit hergelték őket a néger futballválogatottjukkal, műkorcsolyázóikkal és teniszezőikkel, hogy azt mondták elég, és titokban aláírtak egy szerződést Serge Dassault-val, hogy építsen egy robotot, aki a megtévesztésig hasonlít egy fiatal, francia és fehér (röviden FFF) emberre, és olyan sportágban tűnhet ki, amiben elvileg csak feketék tudnak érvényesülni. Talán így keletkezett az a Christophe Lemaître (a neve is annyira gyanúsan tipikus francia, hogy képtelenek vagyunk elhinni, hogy ő igazi), aki idén fedett pályás EB-n 60 méteren, valamint a VB-n 200-on bronzot nyert. És minden valószínűség szerint még fejlődni fog, hiszen csak 21 éves. A teljesen valószínűtlenül mozgó, és a sportfiziológia mai állása szerint sprintfutásra alkalmatlan testfelépítésű Lemaître, már amennyiben elhisszük, hogy nem a francia mérnökök építette gép, ékes példája annak, hogy Franciaországban még a fehérek is vihetik valamire néha.

Alpesi sízésben is esemény volt idén, 41 éves szünet után nyert francia ember, nevezetesen Jean-Baptiste Grange VB-t óriás műlesiklásban.

Persze Loeb is nyert megint, nyolcadszor, Laure Manaudou pedig bejelentette, hogy visszatér, de most már fogjuk rövidre, tegyük csak ide 2011 Legdurvább Francia Sporteseményének videóját, bárminemű kommentár nélkül, a képek magukért beszélnek.