Minden emberben lakik egy rajongó, csak nem mindenki találja meg jó időben a rajongása tárgyát. A keresett tárgy pedig jelen esetben 11 izzadó, szépen, csíkosra nyírt pázsiton szaladgáló férfiú, akik a bűvös labdát kergetik, amelynek még nevet is adnak. A 2010-es „bőr” a Jabulani, amely zulu nyelven "ünnepelni"-t jelent, és minden idők leggömbölyűbb labdája a szakértők szerint (ha-ha).

Nekem volt már egy csapatom, akiért meg lehet halni, a pécsi női kosárcsapat, a rajongó nagy lángon égett bennem régóta, csak valahogy a foci nem talált meg (mondjuk a PMFC mindent megtett ennek érdekében).

 Aztán a 2008-as EB épp Franciaországban ért, Erasmus alatt, ott nem lehetett tovább halogatni a csapatválasztást, és hát melyik válogatottnak lehet szurkolni 50-100, kocsmában a kivetítő előtt őrjöngő francia között? (Közérdekű információ: a francia kocsmákban a sör az egy pohár sört jelent, a korsónyit külön kérni kell!) A helyi kékek pedig várakoztak, L'Équipe-et bújtak a croissant mellé, pletykáltak, majd szurkoltak, reménykedtek, s végül csúfosan elbuktak.

 A 2008-as Eb-nek hihetetlenül hamar vége szakadt, a negyeddöntőktől a közvetítések között pedig hol többórás gyászműsorokat vetítettek a vereség okait boncolgatva mazohisztikusan, hol Domenech lincselését tervezték, miközben a török bevándorlók szétszedték a várost örömükben. Mert a franciák sem gondolták komolyan, hogy egy EB lehet felkészülési torna a vb-re, ahogy a népszerű kapitány állította. Én ezt a szomorú véget érő, rosszul játszó csapatot szerettem meg, és hiszem, hogy ha már ilyen jól felkészültek 2 éve, most végre megmutatják újra, miért érdemes kék mezt húzni a vb során.

Donc: Allez les Bleus!