Laurent Blanc és fiainak a legváratlanabb helyzetben sikerült igazolnia a "Három a magyar gall igazság" című népi bölcseletet, ezzel csillaptíva néhány sajátos vitakultúrájú rádióműrsor kedélyeit és megakadályozva egy harmadik világégés eljöttét. Egy lendületes norvég kirándulás, egy tapogatózós és balszerencsés fehérorosz selejtező után most a bosnyákok ellen mutatta meg a francia válogatott kiben is csörgedezik a kék vér. Az utóbbi egy hét teljesítményét csak evolúciójában és tízezer láb magas balkonról érdemes követni, elvégre két piszkosul fontos meccs és meccsek közti piszkos fontoskodásokat tudhat maga mögött az új francia csapatkezdemény. A összesített válogatottszám 20 főre vetítve még mindig 150 körül mozog, így minden élmény, szó és javaslat tripla figyelmet és memóriát üzemeltet, minden kamera és riporteri mikrofon pedig kvadrupla annyi stresszt és fejtörést okoz, mikor meg kell válaszolni N-edjére, hogy akkor az éktársaddal most apa-fia, vagy tesók közti a viszony, meg amúgyis mit gondolsz a múlt hagyatékáról, mindezt a dél-afrikai poszttraumatikus történések vizsgálatában, minimum 4 oldalban.

Ex-Szovjetúnió

A fehéroroszok elleni meccs egy jó tükör-sztori volt arról, hogy az ember rábökjön milyen hiányosságokkal is küzd ez az embriónyi életű csoport: instabil és eltévelyedett csatárok, fiatal vállakon elhelyezett tonnasúlyú elvárások, védelemfogalmi hibák, zsebkendőnyi területeken kristoni adottságokkal lefordulni egy masszívan, okosan, de legfőképp alacsonyan védekező bielorusz retesz ellen. Meg is lett a böjtje, a koncentráció lankadt, a kihagyott helyzetek megbosszúlták magukat. Blanc a lefújás után igyekezett pozitív maradni, de kiemelte a naív és hollywood-i hozzáállást, majd taktikáját piros szigszalaggal ragasztotta ki az emberek fejébe: ha egyszer azt mondja, hogy vannak magas játékosaink, akkor mi heréért kell kis szögleteket rúgni?! Ilyen és ehhez hasonló intelmek mellett vágtak neki a bosnyák katlannak.

Ex-Jugoszlávia

És itt jön valami, amit nehéz a téri-idő kontínuumban elhelyezni. Blanc ezt nyilatkozta a boszniai meccs előtt: "A cél az, hogy megizmosítsuk a középpályánkat, mert rendkívül jól játszó csapattal állunk szemben, így a játék szépsége másodlagos. El kell érnünk, hogy kontrákban meglephessük őket". A felállás ennek megfelelően változott is, Alou Diarra, a bordeaux-i kedvenc és látens csapatkapitány végre kezdő lett, egy bástyával megerősítve az inkább alacsony futókból álló sereget. És mi történt? A bosnyákok, meglepő módon teljesen átadták a kezdeményezést, félpályájukig visszahúzódtak, és még érhtetetlenebbül labdaszerzéskor nem volt sem egy Salihamidzic, sem egy Dombi Tibi, aki kihasználta volna, hogy Ramiék feljebb tolódtak, maguk mögött hagyva a bosnyák ugart. A Kékek ezzel szemben bátran tették, mit megkövetelt a L'Équipe, teljesen megérdemelt módon arattak kettő nyuszis sikert. (Lelkünket pedig melegséggel tölti el, hogy Benzema olvassa blogunkat).

Seregszemle

Blanc-nál ki lehet emelni egyéni teljesítményeket, de mögötte ott bújik szorosan a csapatrészekben való gondolkodás. A feltétlen bizalommal megáldott Sagna-Rami-Mexes-Clichy tengelyből Sagna lóg ki, mint a vízvezetékszerelő vájata, ostorozható is a rossz ütemű felfutások és pontatlan beadások miatt. Clichy a bosnyákok elleni meccsre összeszedte magát és kiegyensúlyozottan mozgott a bal folyosója északi-déli része között. A nagy talány mégis a két betonalapnak szuggerált, egyelőre inkább cementesen porladozó belső védők - különösen Mexes-en múlthat sokak tippmixe. A középpályán griffmadár teljesítményt mutatott Diaby, miközben M'Vila továbbra is az ár-érték arány legjobb kvóciense, meglepő módon mégis Malouda az, aki nem találja a helyét a vonal mellől befelé cselezve. Szót érdemel még Valbuena lendülete és Benzema új dimenziója, Gameiro pedig 10 perc alatt több fineszt mutatott, mint Steve Marlet valaha.

Blanc töredék-nyilatkozata:

A fehérorosz meccs után azt mondtam a fiúknak milyen kár, hogy nem tudták konkrétizálni a helyzeteiket. A bosnyákok ellen szerencsére ezt nem mondhattam. Egy pont volt a célunk, mégis kettővel többet hoztunk el, ez nagy elégedettséggel tölt el minket. Olvastam a meccset megelőzően, hogy "katasztrofális" teljesítményt nyújtottunk. Nos, most ha nem is voltunk "fantsztikusak", azt gondolom ezzel a győzelemmel valami nagyon jó veheti kezdetét.

Ha nem is a feltétel nélküli optimizmus mondatja velünk, de joggal gondolható, hogy a fehérorosz pofon a lehető legjobbkor érkezett, lökést adva ennek egy felszívottabb, bátrabb és éhesebb csapatnak. Bizalomra adhat továbbá okot, hogy várhatóan Toulalan, Ribéry, Gourcuff és Nasri ha most mással nem, tapasztalatukkal a visszatérőek között lesznek az október 9.-i románok elleni meccsen.