Egy népszerű francia szólás szerint "egyesek öröme mások kára is egyben". Ha elhúzzuk résnyire a függönyt és kitekintünk az európai színtérre, szemünkbe ötlik két furcsa égi jelenség: az Auxerre színpompás alkonya és a Lyon zivataros hajnala.

A két csapat nem szorul bemutatásra, más súlycsoport, más pénzcsoport, más csoport. Burgundiában csendben bújik meg a tisztességes guy roux-i hagyaték, világelső ifikeltető technológiával és kézművesekből átképzett gyúrókkal, néhányszáz kilométerrel lentebb pedig ott pöffeszkedik a - francia szemmértékkel nézve - mammutklub, élén a jóban-rosszban bejelentkező mogullal.

A porondon két játékos: Benoit Pedretti és Yohan Gourcuff. Két középpályás. Két jobbláb. Pedrettinek megvolt a maga holdudvara valamikor a gülüszemű Santini-időkben, akkor tűnt fel ez a nevetséges arcú, mégis mérhetetlenül szerény és vitathatatlan vezetői képességekkel bíró pehelysúlyú labda adogató gép, akinek tragédiája talán a marseille-i türelmetlenségben vagy a lyon-i Juninho-ban keresendő. Semmi lacafaca, semmi kakaskodás, ott bújócskázik benne Scholes "just do it" mentalitása, Pirlo sebészi 40 méteres átadásai és Deschamps atyáskodása minden meccs minden nanomásodpercében. Szerdán, a Milan elleni vesztes 90 percet követően a középkörben állva körülnézett, és meglátva 4 társát olyan sprintet vágott lasszóval a kezében az öltözőbe kullogó maradék sporttársak után, hogy az Abbé-Descahmps érte külön továbbnyomta a standing ovation-t. Beteljesületlen karrier az övé. És nem biggyesztjük ide, hogy "eddig".

Lyonban ma Gourcuff-nek lenni nem egy hálás feladat. Osztogathatod a labdát oldalara Pjanicnak, szöktetheted Michel Bastost vagy ívelheted Lisandronak, Briand-nak vagy khm, Gomisnak. Sok opció nem marad, mert Crisnek azért mégsem kéne. Cserébe viszont 4 lelátó pfujoló hagymaleheletét kapod a nyakadra, mert úgy jutsz tovább, hogy 3-0-ra kikapsz, erre mondják, hogy keserédes mousse au chocolat. Gourcuff messze van két évvel ezelőtti önmagától és a jelek szerint nem is csipkedi magát. Szerény, fiatal srác, a melegek bálványa, tiszta apja, és belőle nagyon nem nézzük ki, hogy mellkason célozná az ellenfelet egy homloklebennyel. Formahanyatlottan kapaszkodni bizony frusztráló, de a közeg sem nyújt extra motivációt, főleg most, amikor lövéseinek többsége a stadionkaréjban landol és  minden labdamegtoldásodban ott a veszély, hogy előbb ér oda az ellenfél, mint a lábujjhegye.

Laurent Blanc szeptember idusán minden zsetonját Gourcuff-re tette fel. Az indoklásért nem kell messzire menni: a zseniális, a lehengerlő, a világraszóló, a fenomenális, a tálentumtúltengő Yohan az ő edzősködése idején szúrt szemet mindeninek. Kettejük kapcsolata egyszerűen értékesebb, mint Pedretti felértékelődő devizája.

Egyesek öröme mások kára is egyben.