Megtörte a több mint fél éves csendfogadalmat Raymond "Szemöldök" Domenech, Franciaország leggyűlöltebb embere, aki a szájcibzár ideje alatt eladta a lelkének megmaradt helyét egy fogadóirodának, mi több, bekukkantott a helyi munkaügyi hivatalba Ex-szövetségi kapitány keres-jeligével. A teljes hallgatás alól egy kommunikációs guru és a  havi megjelenésű L'Express c. közéleti témájú magazin fejese segítségével bújt ki. Az esemény a jóégnek hála nem kapott olyan füstöt, mint a Dagi visszavonulása, de a francia foci kedvelőinek igazi csemegének ígérkezik a folytatás.

Konkrét csávó

Domenech kezdő sorai a focin kívüli világról önmagukért beszélnek. «Mindenki helyettem beszél. Vissza akarom állítani az igazságot. Nem vagyok az az idióta, akiről olvasnak. (...) Nem akarok vitát. Kaptam felajánlásokat, színházba, moziba, de mindet visszautasítottam. Komolyan el tudják képzelni rólam, hogy egy valóságshowban szerepeljek? A jövőről annyit, hogy muszáj kisöpörnöm néhány emléket, hogy új kalandba foghassak. Ez olyan, mint a szerelem: el kell felejteni egy nőt, hogy egy újba szeressünk.» - fogalmazta meg herderi fájdalommal Estelle Denis apja férje.

Kipukkant buborék

Sokan aposztrofálták a 2010-es válogatottat elzárt, arrogáns és pocsék közhangulatú csapatnak, ezalól Szemöldök sem tett különbséget: «Nem voltak "buborékban" a játékosok. Nem egy, nem kettő, hanem három telefonjuk is volt, két laptop, internet. Hamarabb jutottak információhoz, mint én! Nagyon is könnyű volt a külvilággal tartani a kapcsolatot! A stáb nem akadályozta őket ebben. Sőt! Küzdenünk kellett egyáltalán azért, hogy elmenjenek a sajtótájékoztatókra, mert nem akartak megjelenni!»

Koszos gyerekek

A buszos sztrájkról hányingerig írtunk és beszéltünk és mint ismeretes, Domenech volt az, aki a csapat összegyűrt, kézzel írt közleményét felolvasta: «Több mint egy órája ácsorogtunk. Valakinek vállalnia kellett a felelősséget és véget kellett vetni ennek az álarcosbálnak! Minden kamera a buszra szegeződött, több száz gyerek várt ránk a pálya mellett. A játékosok még a függönyöket is elhúzták. A világ legalja voltunk. Azt mondtam: "Vége, nem bírom tovább!". Senki nem olvasta volna fel azt az izét! Hát elvállaltam. (...) Nem láttam, hogy lett volna-e vezetőjük, akárhányszor is mentem vissza, mindenki a helyén ült. Azt gondoltam megőrültek, nem tudják mit tesznek. Ma már tudom,  tévedtem: nagyon is jól tudták mit tettek. Visszagondolva, egy csapat koszos felelőtlen kölyköt látok magam előtt.»

Sólyom László esete Parreirával

Szemöldök, mikor már minden veszve volt hirtelenjében kiállt az egyetemes emberi értékek mellett azzal, hogy nem rázott kezet a harmadik, megsemmisítő Dél-Afrika elleni meccs lefújásakor az ellenfél edzőjével, a korábbi világbajnok Carlos-Alberto Parreirával: «Van egy hibám: nem tudok képmutató lenni. Kezet foghattunk volna, csak úgy, lazán, de sajnálom, nem tudom megtenni. Megsértett minket azzal, hogy továbbjutásunkat (kieséses szakaszban Írország ellen egy mára nyilvánvaló Henry-kezezést követően- a szerk.) szégyenteljesnek nevezték, Thierry-t pedig egyenesen csalónak. Én megvédem minden játékosom. Megértem, hogy a viselkedésem sokkolhatott. De szem előtt kell tartani a nyomást, a kontextust.»

Epilógus, avagy nem az a baj, amit mondasz, hanem AHOGY mondoood...

Zárásként, amikor már nagy kirohanásokról, vizes lepedőkről és önsajnáltatásról olvasnánk, belefutunk egy elkerülhetetlenül őszinte vallomásba, ami suttogva talán hitelesebben hangzana: «Legyünk világosak: kudarcot vallottam. Nem tudtam kiválasztani a megfelelő játékosokat, sem megtalálni a megfelelő szavakat. Fáj, mert azt gondoltam ezzel a csapattal a torna végéig is eljuthatunk. Nem tudtam megértetni a projektemet a körülöttem lévőkkel. Nem fogadom el a politika kritikáját, sem a volt játékosokét, akik a médián keresztül üzennek nekem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy levonjam a magam tanulságait.»

A teljes cikk innen.