Hasonló elemzésre, mint a mostani, körülbelül 2012 és 2014 márciusában lesz érdemes visszatérni, amikor egyfelől a közelgő torna miatt szorít az idő, másfelől van annyi megélt tapasztalat, hogy kirajzolódjon néhány trendvonal. Az új francia válogatott 7 meccset játszott a dél-afrikai VB óta, ami nem sok ahhoz, hogy okosak legyünk, de  még várhatóan 15-20-at fog ledarálni egy esetleges Európa bajnokságig, ezért leszünk még ennél sokkal okosabbak.

1. Ezt a válogatottat a legnagyobb ostobaság lenne a korabeli generációkéhoz hasonlítani. Nincs itt következő Zidane-Djorkaeff, nincs itt Michel Platini és Marius Trésor, de még Raymond Kopa sem lengi körbe a kollektív emlékezetet. Alaptalan minden párhuzam, több okból. Az első, hogy az előző VB torna óta olyan korábbi kerettagok hullottak ki, mint Anelka, Gallas, Henry, Ribéry, Toulalan és Evra. Nevüket most igyekezzünk függetleníteni a kudarctól és a bojkottra való hajlamuktól, elsősorban klub- és válogatottságbéli tapasztalatuk és személyiségük aspektusai a számunkra mérvadók.  Másodrészt, ha abból indulunk ki, hogy az 1993-as bolgárok elleni történelmi katasztrófa idején a pályán  volt Lama, Desailly, Blanc, Deschamps és Petit, lényegében a későbbi világbajnok védelmi tengely és szűrő középpálya született meg a kudarc fájdalmában és állt össze egyre jobban az elkövetkező 4 évben. Ennél fogva hiába idézzük fel a korábbi válogatottat, ilyen hirtelen generációváltásra még nem volt példa és nem tud megvalósulni egyfajta "újító folytonosság", melyben összegyúrásra kerül idős jedi mester és ifjú padavan.

2. Ebből is következik, hogy a jelenlegi francia válogatott keretét többségében olyan emberek alkotják, akiknek rendkívül csekély a rutinjuk, pontosabban szólva kevés válogatottságot tudnak felmutatni. A koravén (és eddig egy jó meccset sem produkáló) Malouda az 58 meccsével abszolúte törpapa a sok ifjú között, Abidal 37, Benzema 33, Alou Diarra pedig 30 alkalommal flangálhatott címeres mezben. Érdemes feljegyezni: a legutóbbi meccsen (francia-brazil) kezdő Menez 3, M'Vila 6, Mexes 19, Rami 7, a csereként beálló Diaby 12, Rémy pedig 6 válogatottsággal büszkélkedhet. Számos dolog kiolvasható ebből, ragadjuk ki a két legfontosabbat: ez a keret még messze nem érte el versenyszintjét, ugyanakkor a csapatban rejlő potenciál kiaknázásához kevés idő áll rendelkezésre - igaz, utóbbi esetben ez minden válogatottnál hasonló korlát, kivéve, ha a csapat kétharmada hetente együtt játszik játszik a Nou Camp-ban. A hétköznapok (értsd: bajnokságok) tekintetében is van hova fejlődnie néhány tagnak, hiszen a Lille, Lyon, OM és a hanyatló Bordeaux hosszú távon nem biztos, hogy kellő alapanyagot tud nyújtani egy betonbiztos válogatottnak. Ha Laurent Blanc szövetségi kapitány szerencsés, nem bőg le a 2012-es EB-n és megmarad iránta a bizalom, 2014-ig biztosan vinni fogja a Kékeket. Egyelőre jól áll.

3. A kapitány válogatási elve egyszerű: kialakítani egy keménymagot, akik a legtöbb bizalmat élvezik, véleményvezérek és alfahímek, majd hozzájuk csapódhatnak a mindenkori jó formában lévő játékosok. A logika kiegyensúlyozottságra vall és a második felével semmi gond nincs: így tudott a válogatott ablakán beintegetni Kaboul, Payet és Koscielny. A probléma inkább az első felében rejlik, ugyanis a dél-afrikai kudarc lefejezései és a mostani vén kopókból nem rajzolódnak ki a holnap kistábornokai, vagy ha úgy tetszik, mini Blanc-jai. Hiszen kikre vonatkozik a keménymag-kifejezés? Olyan emberekre, akik krízishelyzetben megvédik a falkát. Olyan emberekre, akik ha baj van, felkötik a gatyát, nyertes helyzetben nem tunyulnak el és higgadtságukkal biztos támaszt nyújtanak a kételkedőknek. Kérdés: Jelen helyzetben ki az, akire egy bizonytalan felnézhet, ha bajban a csapat? A bírólökdöső Diarra? Az állandóan viccelődő Mexes? Az Evra-védő Abidal? Az edzői és Maldini szerint is túlzottan introvertált Gourcuff? Vagy az inkább Nagy Testvérként vigyorgó Malouda? Talán itt van a legaggasztóbb jel: nem látszódnak azok a játékosok, akik a csapat hálójának csomópontjai, akik puszta jelenlétükkel kapcsolatokat teremtenek. Fontos itt megemlíteni, hogy a Blanc-válogatott a 7 meccse alatt még sosem fordított vesztes helyzetből, így nem láthattuk kik azok, akik a kemény megmérettetéseknél felelősséget vállalnak. Az ilyen emberek mellett szólna a tapasztalat, de mint láthattuk, a korábbi éra matuzsálemeiből egyedül a kétes erényű Ribéry visszatérésére lehet számítani.

4. Ellentmondásosnak tűnhet, de Blanc azáltal, hogy mereven ragaszkodik a Sagna-Rami-Mexes-Abidal védelmi tengelyhez összeszoktatás céljából, mellette pedig egydimenziójú játékosokat hív be, önnön korlátait szabja meg. Az indok világos, hiszen ha csupa "válogatottszegény" ember találkozik, idő szükséges a rutin megtalálásához és egymás megismeréséhez. Ezzel viszont nem marad sem tér, sem idő a kísérletezéshez. Az egydimenzióról annyit, hogy a korlátoltság abban is megjelenik, ha egy játékos csak egy adott pozíción tud szerepelni és nincs meg benne az a képesség, hogy játékintelligenciája és adottságai révén több helyen is helyt tudjon állni. Egyszerűen eltűntek az olyan többszörös megoldásokat nyújtó játékosok, mint régebben volt Boghossian, Karembeu, Candela vagy a karrierje kezdetén még balbekket játszó Petit. Külföldi példákat most is látunk: ha kitekintünk, ott van Iniesta, Sergio Ramos, O'Shea, Joe Cole, Camoranesi...A csapat fejlődési lehetősége forog kockán azáltal, hogy erőltetésre kerülnek bizonyos statikus elemek. Az biztos, hogy hosszú távon lesz érdekes látni ennek fejleményeit.

Egyetértesz? Cáfolnád? Ne tartsd magadban!