Tekintsük meg a következő pillanatképet, mely magába foglalja a legutóbbi Európa-bajnoki selejtező esszenciáját, történetesen a román-francia összecsapás lényegre törő, naturalisztikus és posztmodern ábrázolását.

Kocsmapult

• Ha csak a képet néznénk, azt hihetnénk a románok pont olyan fogsorral rendelkeznek, mint Drakula, a franciák olyan elkeseredetten harcolnak, mint Napóleon végnapjai idején, a pálya pedig a szilveszteri Lovi utáni ügető. Nem lennénk messze az igazságtól.
• Déja vu-érzés 3 évvel ezelőttről megvolt? Magyarázat lent.
• A tegnapi meccs tényleg, de tényleg annyira gyatra volt, hogy reménykedtünk a meccs lefújásakor Laurent Blanc megkéri valakinek a kezét, hogy végre kiderüljön ki is ő valójában.
• Románia új nemzeti stadionjának gyepe igazából egy élő infografika: ahol 40 négyzetcentis lyukak vannak, ott nagy valószínűséggel járt már egy stopli.
• Olyan lehet, hogy bár egy meccsel kevesebbet játszott, a még csoportelső Franciaországnak 1 ponttal kevesebbje van, mint a pár csoporttal arrébb jelenleg harmadik Magyarországnak?
• Kapuralövések aránya 1:1. Helló, mi?

Bukarest in peace

Ennél köpnivalóan ocsmányabb, undorítóbb meccset a legutóbbi 2008-as EB-n vívott...Franciaország-Románia óta nem láttunk. Szeretnénk, ha nem homályosítanák el a tisztánlátásunkat a tegnap látottak, de erre nincs mentség: végig csapnivaló, színvonaltalan, vérszegény és elképesztően amatőr körülményekkel szembesültünk a meccs folyamán. Sokat halljuk az edzőket panaszkodni különféle kifogások miatt, hol ez a gyerek sérült, hol túl meleg van júiusban, és elvileg itt sem lenne másképp, hiszen hiába krumpliföld-szerű pályán csapnak össze a Kékek és a Sárgák, ha utóbbiak még ráadásul 11-0-0 felállásban vágnak neki a mérkőzésnek. Merthogy a románok itt a biztos döntetlenre hajtottak, ahhoz kétség sem fér. Egy pillanatra sem nyíltak ki, védték a saját térfelüket, nyomást gyakoroltak a támadó játékosra, aki ilyen pályán persze, hogy nem tud egyérintőzni, csúsztak-másztak, karmoltak, haraptak és estükben még a labdát is a hónuk alá csapták, lásd azt a skinhead fejű tuskó Chirichest, akinek még feljebb állt, amikor Martin kiütötte a kezéből a labdát, hogy végre elvégezhessünk egy szabadot. Technikailag és taktikailag nincs miről beszélni, amikor egy laposan lőtt labda a megérkeztéig 17-et pattan térdmagasságban és minden lépésnél felmerül a gyanú, hogy valami vakond orrába akad a cipőfüző. A külső adottságok és a román betonbunker együttese hozta azt, hogy ezt a meccset feltesszük a TV-műsorok fekete listájára.

Hónaljszagú rózsaszín felhő

Persze van harmadik szereplő is a sztoriban, maga a francia csapat, melyet a szétcsúszó nyilatkozatok és a meddő támadójáték miatt most egyre inkább megtalál a külhoni média. Albánia ellen saját magunkra ijesztettünk, 0-3 helyett egy gyomorcsiklandozós 1-2 lett, melynek értékét nagyban csökkenti, hogy ugyanaz az albán csapat tegnap egy jókorát cumizott a szinte San Marinóval egy lapon említhető Luxemburg ellen. Mintha lenne egy olyan mítosz, miszerint az világbajnoki győzelemtől új dimenzióba kapott Kék mez szövetségi kapitányának hivatalba lépésekor eltölt pár hónapnyi mézeshetet a "Most Minden Más Lesz" utazási irodával, hogy aztán fokozatosan visszatérjen a szürke hétköznapokba, az ellentmondásos döntések világába, a megvédendő emberválasztások sokszor felszínes vitájába és a médianyomulás átlátszó, de sokszor magányt ébresztő kalitkájába. Laurent Blanc és a média kapcsolatának fordulópontja ezekben a hetekben zajlott, amikor is több játékosról kiderült, hogy az eddigi eminens diákok némaságát megtörve pimasz önértékelésről tettek tanúbizonyságot, valamint az Albánia elleni meccs után Blanc már-már Domenech-hez méltóan pozitivizálni próbálta a látottakat (szavak, melyek nem voltak eddig jellemzőek az egyébként egyenes beszédű Blanc-hoz). A mentőöv ebben a sztoriban, hogy az eredmények jöttek, kérdés, hogy az érintettek kapcsolatának romlása, a játék sorvadó tendenciája és a csalódást okozó eredményjelzők között van-e összefüggés?

Gerincműtét

Azért nem állunk olyan rosszul, hiszen kikristályosodni látszanak a csapat gerincét adó stabil kezdők, mint Lloris, M'Vila és a kitűnő formában játszó Benzema, de némi állandóságot vélünk felfedezni a hátsó Sagna-Rami-Mexes-Abidal védelmi négyesben is. A bökkenő csak az, hogy ezt már 2010 végén is hasonlóképp láttuk. Azóta feltűnt Martin és Kaboul, mindketten üde színfoltként szárnyaltak át 2-3 meccset de az utóbbi hétvége eseményei kezdik homályba dönteni eddigi teljesítményüket. Ha szilárdnak is mondható a védelem és van annyi profizmus ebben a csapatban, hogy idén még nem kapott ki, hiányzik a támadójáték folytonossága, mely mögött már a kezdetek kezdetén a földön tartott labda-filozófiája áll, elvégre ez most a katalán sláger. Abból kell megélni, ami van, ezért felesleges bármi nemű összehasonlítás a korábbi válogatottakkal, Zidane nem fog visszatérni és különben is, annak idején Jacquet is nagy tétet rakott az akkor lehengerlő Nantes-i fenegyerekek támadógépezetére (Ouédec, Loko, Pedros), kevés sikerrel. Jelenleg Nasriban van remény, aki a szélsőjátékos-játékmester skizofrén állapotában tapogatózik és fogalma nincs arról mit jelent nem cipelni magával a labdát, de körülötte sem könnyítik meg a dolgát: Ribéryben még lehetne némi spontaneitás, de ő sem tért vissza arra a szintre fizikailag, ahol 2006 idején volt. Milyen lehet mentálisan akkor, ha tudja, hogy ott van a puha nagytesó Malouda, aki  állandó fenyegetést jelent a posztjára? Blanc tehát jogosan kér többet a játékosaitól, mi pedig egyre türelmetlenebbül várjuk, hogy meg is hallják azt.

A csoport állása és hátralévő mérkőzések listája, mert a tegnapi meccs összefoglalójánál még az is jobb

Itt.