"A csapatkapitány nevét a fejemben tartom. Nem árulom el önöknek, hogy szerepel-e a legutóbb behívottak között. Lesz még két emberünk az elkövetkező két meccsre. A csapatkapitányt jövő februárban fogom kijelölni végérvényesen. Akkor leszünk célegyenesben."

Laurent Blanc a legutóbbi sajtótájékoztatóján így beszélt a csapatkapitány személyéről, akire akár fogadást is lehetne kötni, meglepően jó szorzókat adhatnánk egy-egy emberre, mivel a mai napig nem tudjuk ki a francia válogatott markáns, szellemi és technikai vezére. A karszalag forgatása ugyanakkor nem egy mai találmány: Aimé Jacquet is ehhez a módszerhez folyamodott 1994 és 1996 között.

Természetes kiválasztódás

Amikor a csapatkapitányi címke gazda nélkül tátong, mert a tulajdonosa vagy nyugdíjaskorba lépett, vagy épp elfelejtett leszállni a buszról, a mindenkori szövetségi kapitány szokásjog alapon a legidősebb tagnak szokta tulajdonítani a nemes rangot. Egy újjáépítési időszak alatt ugyanakkor megvárhatja, amíg az igazán erős karakterek kiemelkednek a tömegből, ezzel kibekkelve egy olyan döntést, amit később megbánva lapátolna vissza. Laurent Blanc a kezdet óta ezzel a metódussal dolgozik, de igaz ez az egykori elődjére (és egyben edzőjére), Aimé Jacquet-ra, aki Eric Cantona világhírű  Bruce Lee-mozdulata után kénytelen volt átgondolni stratégiáját.

Eric a 9 hónapos eltiltás alatt fokozatosan tűnt el Jacquet radarjáról és soha nem jött többé vissza. Azok után, hogy a szövetségi kapitány 1994-ben még a "példás és fantasztikus" szavakkal illette a manchesteri csatárt, végül nyilvánvalóvá vált, hogy személyisége igencsak elnyomta a többi csapattagét, igaz, Jacquet addigra rátalált a Djorkaeff-Zidane duóra, aki Cantona egyszemélyes Rettenthetetlenjét átkonvertálta egy Taxi 1/2/3/4 gyorsaságára és folyékonyságára. Canto után 7 különböző játékos hordta a csapatkapitányi karszalagot pusztán 1995-ben. Közülük egyedül a klubjában is kapitány Didier Deschamps rendelkezett 20-nál több válogatottsággal a kinevezése idején (Franciaország-Szlovákia, 4-0). Később jött Paul LeGuen, aki a mérkőzés előtt 5 perccel tudta meg, hogy kivezetheti a csapattársakat (Franciaország-Izrael 0-0). Alain Roche szintén akkor szerzett tudomást róla, amikor Jacquet kihirdette a Norvégia elleni kezdőjét (0-0). Bernard Lama annak idején úgy értékelt, hogy a csapatkapitányság bizonyos "hátrányokkal járt". (Franciaország-Lengyelország 1-1). Marcel Desailly, cséká és első góllövő a történelmi Azerbajdzsán elleni meccsen (10-0) a stílusához híven csak ennyivel nyugtázott: "Előbb-utóbb el kellett jönnie annak, hogy rám essen a választás". Vincent Guérin a csapatösszetartás előtt kapta meg a megtisztelő szerepkört, míg Eric Di Méco talán generációja legfontosabb alkalmára (Franciaország-Románia 3-1) esett át a tűzkeresztségen. "Ő jelképezi azt a kihívást, mellyel ezen a meccsen szembesülünk" -nyilatkozta akkor Jacquet. "Ő egy olyan játékos, akinek hihetetlen hatása van a csoportra".

Aimé Jacquet által kinevezett csapatkapitányok (Forrás: L'Équipe)

Indiába nyugat felől

Jacquet sem döntött tehát elhamarkodottan. Annak idején megvárta a 1996-os EB-re való felkészülési időszakot, hogy odaadja a szalagot a későbbi világ- és európa bajnok Didier Deschamps-nak, addig a döntésig viszont 9 csapatkapitány és 18 hónap telt el. Eric Di Méco manapság már így nyilatkozik: "Nincs emlékem arról, hogy vita kerekedett volna köztünk arról ki legyen a csapatkapitány. Ha Aimé téged választott, az azt jelentette, hogy te igazi faszagyerek vagy. Ez arra késztette a szalagot viselő embert, hogy nagyobb felelősséget vállaljon, vezesse a bemelegítéseket, magához ragadja a szót az öltözőben. De még ha nem is mondta ki Aimé, mindig is tudtam, hogy Dédé lesz a befutó. Ő erre volt programozva."

Laurent Blanc érdekes módon nem volt kapitány ezen időszak alatt. Abban az időben sokáig sérült volt, későn lendült újra formába az Auxerre színeiben és mások sérüléseinek köszönhetően került vissza a keretbe. Végül Deschamps sérülésével a Csehország elleni EB-elődöntőben ő került a központba és onnantól egyértelművé vált a képlet: Deschamps csapatkapitány, Blanc csapatkapitány-helyettes.

Legények belső gátakon

Blanc eddig már 5 kapitányt tesztelt le és ha lehet egy tippünk, a befutó egyelőre még nincs köztük. Philippe Mexes, az egykori AS Roma játékos Domenech idején talán még saját magát sem győzte meg arról, hogy elérte a válogatott-érettséget, nemhogy a hivatalos vezéri szerepet. Lolo visszatérésével a legelső meccsen ő vezette ki a csapatot a Norvégia elleni vesztes meccsen, amikor is egyetleg játékos sem került behívásra a dél-afrikai blama után. Teljesítménye azóta megerősítette a csapatban betöltött helyét, így hiteles és érthető megoldást nyújthat.

Malouda akkor tért vissza, amikor a sztrájkolók előtt ledőltek a korlátok, ekkor kerül behívásra újra Lloris, Sagna, Clichy, Diarra, ő és Diaby. A fehéroroszok elleni első selejtezőn Blanc neki nyújtja át a szalagot, amit teljesítménye és az eredmény is (0-1 a Stade de France-ban) befeketít. Egyáltalán nem biztos, hogy vissza fog térni hozzá a cím.

Hugo Lloris egy Anglia elleni barátságos meccsen vezeti ki a csapatot a Wembley-ben, szinte pontosan egy éve. Blanc ezzel is bizalmat szavazott egy a csapat számára elengedhetetlen játékosnak, mégsem mondhatjuk, hogy hosszú távon ő lesz a befutó. Pedig ha ő kiabál, az olyan, mint egy bedrogozott malacka busójáráskor.

Alou Diarra már a diadalmas bordeaux-i években is Laurent Blanc csapatkapitánya volt. Abban az évben bankot robbantottak hiszen megnyerték a francia bajnokságot, azóta viszont Gironde a felismerhetetlenségig züllött Ez az emberileg vezéregyéniségnek mondható játékos a győztes Bosznia, Románia, Luxemburg és Brazília elleni meccsen is első helyen állt a tornasorban. Blanc számít rá, de úgy nem, ha nem teljesít. Mint most.

Samir Nasri már nyilatkozataiban is szereti éreztetni, hogy a tömeg felett áll: okos és ezt ki is használja. Az Arsenal-ban Fabregas-szal a csapat mozgatórugóinak szerepét töltötték be, szerepkör, amit hála kísért Blanc részéről, hiszen 2011. március 25.-én egy Luxemburg elleni mérkőzésen felvillanyozva töltötte be szerepét. Potenciálisan jó választás lehet, de kissé fiatal még a mindössze 23 évével.

A tippünk (legalábbis jelen bejegyzés szerzőjéé) mégis egy egy olyan emberre esik, aki eddig nem töltötte be ezt a szerepkört, mégis a jelenlegi keretből a második legtöbb válogatottsággal rendelkezik (57, az első Malouda 72-vel), játszott már VB döntőt és jelenleg is stabil kezdő a világ talán legjobb csapatában. Nem mellesleg idén ő emelte fel a BL serleget elsőként. Igen, Eric Abidal, legyen bármennyire is csendes, bármennyire is ott a buszos kalamajkánál, az ő "csendes bölcs"-profilja kell stabilitást hozhat a csapatba. Nem mellesleg, most 32 éves.