Hogy hol is tart a világ ma, arra jó példa a Franciaországban egyre dagadó adóztatási botrány körüli vita. Rendhagyó módon elrugaszkodunk a Kék meztől és a francia trikolór alatt szerveződő fociközösség pénztárcájának mélyére nézünk.

Történet, twitter-kompatibilisen: Francois Hollande, a francia szocialista párt jelöltje kijelentette, hogy támogatja a gazdagok, köztük az élsportolók éves 1M euró feletti jövedelmének 75%-os megadóztatását.

A Ligue1-ben ez megközelítőleg 50 játékost érintene. A legtöbb érintett ördögért kiált, sokan már a francia klubok játékosállományának- értsd. tehetségek, értsd. jövőbeli sztárok, értsd. válogatott játékosok - kivándorlását vizionálják.

Az egyenlet persze sok elemű, politikailag demagógnak tűnik, de ha megnézzük a Franciaországban európai szinten is békafarpofa-szintű munkanélküliséget (9,4%), a közös teherviselés és mindenféle szocialisták szívének kedves elvek hangoztatása és gyakorlatba ültetése közel sem vállalhatatlan intézkedés. De ha elfogadjuk a Ligue1-elit kivándorlását és holnaptól nem Pastore, Maxwell és Alex szerződtetéseiről olvashatunk a kávé mellett, hanem M'Bia, Ayew és Jeunechamp Montpellier-ből való nyugdíjba vonulásáról, az miben fogja rontani a francia klubok esélyeit?

Egy francia apokalipszis vajon mennyiben vetné vissza a Bajnokok Ligájában sorszámot húzó, de a pulthoz soha nem kerülő Lyon, Lille és Marseille teljesítményét? Ha megnézzük, az utóbbi 10 év legjobb francia klubteljesítménye az azóta szinte porba temetett, sóval meghintett AS Monaco BL döntője 2004-ben. Azóta a szerencsés sorsolás közbenjárásával a Lyon egy elődöntőben találta magát a Bordeaux rovására. Teljesítmény szempontjából tehát a meglévő tojásokból sem tudnak egy világraszóló omlettet készíteni és nincs garancia arra, hogy a kevesebből rosszabb ízű lesz.

Aztán nézzük meg egy focista életútját: jobb esetben kamaszkorában felad mindent, tanulmányokat, otthont, barátokat és olyan körben nevelkedik tovább, ahol a mindennapok velejárója a folyamatos nyomásgyakorlás, fizikai igénybevétel, egészen 30-35-40 éves korig. Utána eldöntheti, hogy a bűvös 65-ig újraforgatja, amit addig elnyert, netán megül rajta. Az a bizonyos felső tízezer 50 a mostani trendek alapján az utóbbit szokta választani.

Anyagi következmény szempontjából becslések szerint az adóból befolyó összeg 200-300 millió euróra rúgna, ami nemhogy a francia költségvetés lyukainak pótlására, de egy bőpórus betömésére is épphogy elegendő. Vagy még arra sem.

Jobbra az elvek, balra a logika, középen az opportunista: hosszan lehetne elemezni megtérülés vagy méltányossági szempontból mennyire kedvező egy ilyen adó kivetése. A történetben a legérdekesebb, hogy a média attól a néhány hebegő futballistától hangos, akik már azzal fenyegetnek, hogy a Genfi-tó partjára mennek lakcímkártyát venni. Ilyen ez a francia lélek: büszke a sikerben, büszke a bajban.