A franciák megkönnyebbültek. A csapat hazatér, és nem égeti tovább országukat, a Le Monde pedig már a néplélek ápolásának is nekifogott. Honlapjukon gyűjtik ugyanis a személyes reakciókat az elkeseredett, kiábrándult, megtört szurkolóktól.

Saját francia szurkolóm pedig így látja a sporttörténelmi katasztrófát: „Már nem vagyok annyira letört, mivel 2-3 éve már nem igazán hittem ebben a csapatban. 2006-ban csodás meglepetés volt, hogy a döntőbe kerültünk, de idén már csak azt vártam, legyen vége a vérfürdőnek. Én a foci, a szép játék, a karnevál szerelmese vagyok, nem a pletykák, személyes ügyecskék vagy a botrányoké (azt meghagyom a szegény kis újságíróknak, akik ezen csámcsoghatnak...) Persze hallottam az Anelka-Domenech sztorit, de őszintén hidegen hagy, mivel semmit sem változtatott a pályán látottakon, vagy csapatszinten, sajnos. Innentől a többi csapattól a pályán várok játékot, és nem a pályán kívül!”

Ha valaki volt már tagja csapatnak, tudja, milyen tehetetlenül vergődni egy rossz taktikai felállásban. A franciák önmegsemmisülése pontos példája annak, miért van szükség edzőre. Anelka nyerni akart, higgye el mindenki, ahogy azt is, nem az a baj, hogy egy rúgott góllal estek ki, hanem az, ahogy: pökhendien, nagyképűen, lázadozva, reménytelenül és esélytelenül. Egy igazi edző 11 utcagyereket is képes csapattá alakítani. Egy rossz edző a csapatot 11 utcagyerekké bomlasztja.

A játékosokkal egyetértésben: senkinek semmi köze hozzá, hogy egy csapatban a játékos és az edző hogyan intézi a dolgokat, mivel azt sem tudjuk, korábban hogy volt. A játékos próbál mindent megtenni, de egy rossz taktikai felállás, ahogy a Domenech-féle 4-3-3 az impotens játékkal vált egyenlővé, megbénítja nemcsak a legjobb játékosokat, mint Ribéry, Evra, Toulalan vagy Anelka, hanem egy csapatot sem működtet, sőt előbb szétszedi, majd önmagát falja fel. A tehetetlenség előbb csalódottságot, majd erőszakot szül, ahogy előbb Anelka akadt ki, majd a pályaedző veszett össze a csapatkapitánnyal, Evrával, hogy végül a vb-történelemben valószínűleg először ne menjen ki edzeni egy csapat. A francia csapat kínosan, nagy problémákkal utazik haza.

Minden Domenech felelőssége. Ő válogatott játékosokat, ő rajzolta fel a taktikát és neki kell az egyes játékosokkal megtalálni a közös hangot, mint ahogy minden edzőnek ez a feladata. Anelka valószínűleg paraszt volt az öltötőben, de egyfelől ennek nem szabadott volna kikerülnie, másfelől egy edzőnek ezt rendbe kell tudnia rakni. Domenechnek ez sem sikerült. A vb-ezüstöt szerző szövetségi kapitány egy Eb-n és most egy vb-n mutatta meg, mennyire képtelen egy csapatot összerakni, meccselni és működtetni, bár értehetetlen a francia szövetség is, hogy az Eb után miért adtak még egy lehetőséget Domenechnek. Egyébként az ezüstről is azt beszélik, hogy csak Zidane tehetett róla, mindenféle értelemben, ugye.

Amikor a franciák három meccséről beszélünk, akkor Domenechről beszélünk elsősorban. Az egyes játékosok kifejezetten jó szezont hoztak össze maguknak klubcsapataikban, így mindenki okkal reménykedett nemcsak szép játékban, hanem győzelmekben is. Egy félelem volt, ami miatt még a franciák sem merték a legjobb négy közé várni csapatukat, hogy nem bíztak az edző taktikájában, de még inkább abban, hogy képes lesz rendet rakni a fejekben, hogy a cél érdekében mindenki alárendelje az egóját, így csapatot alkotni.

Egy csapat mindig annyit ér, amennyit gondol magáról. A franciák nemhogy csapatot nem alkottak, de így nem is tudtak semmit se gondolni magukról, és persze ez érthető: ha nincs egy mindent irányító és meghatározó edző, akkor miben higgyenek. Párhuzamos példánkban Phil Jacksonra és a Los Angeles Lakersre kell gondolni, mert előbbi 11. bajnoki címét ünnepelte a múlt héten. Ő volt az az edző, aki előbb Michael Jordan, majd Shaquille O'Neal, végül Kobe Bryant vezetésével győzött, mindegyikkel többször is. A kosárlabda történetének legnagyobb játékosai ők, akik egy dolgot megtanultak: az edző teszi csapattá a csapatot. Jordan például egy remek játékos volt, de szupersztárrá akkor vált, amikor lett körülötte csapat, és taktika (egyébként mindhármuk esetében a Triangle Offense). Phil Jackson egyik alapvetése az volt, hogy a jó csapatok akkor válnak a legnagyobbá, ha a játékosok képesek megbízni egymásban és az én-t felcserélni a mi-re. Ezt csak és kizárólag az edző tudja elérni.

Egy csapatot nagyon fontos technikailag és fizikálisan felkészíteni egy-egy meccsre és versenyre, de még fontosabb mentálisan összerakni. És ez a nehezebb. Egy válogatottban nincs rossz játékos: az adott nemzet lehetséges legjobbjai vannak együtt, klubjaikban meghatározóak, mégis minden átalakul akkor, amikor a vb-re készül egy csapat. Henry a kispadra ül, mert erre van szükség. Jackson másik nagy mondása volt, hogy el kell érnie minden játékosnál, de leginkább a csapat legjobbjánál, hogy maximálisan higgyen benne, mert csak akkor fognak tudni együtt dolgozni. Domenechtől kevés értelmes dolgot tudunk idézni, legutóbb például mérhetetlen hülyeségnek nevezte játékosai levelét, de mégis felolvasta. Edző nélkül nincs meccs, nincs győzelem, sőt játékos sincsen. Alex Ferguson állítólag felhívta Wayne Rooney-t, hogy ne izguljon.

Ha megvan az edző, akkor ő megvívja a harcait. Előbb nemcsak kitalálja a taktikáját mindenféle változtatás nélkül, de meg is érteti a játékosaival. Ha még sem válik be a taktika, és változtatni kell, akkor képes azt is megértetni, mert a játék ilyen, változik. Egy jó edző Anelkát rögtön elintézi csendben. A csapatkapitány, Evra a legjobb barátja kellene legyen, ahogy mondjuk Kemény Dénesnek Benedek Tibor, akit edzőként maga mellé is vett, annyit jelentett a csapatnak kapitányként.

A franciák következő szövetségi kapitánya Laurent Blanc lesz, a nagy generáció csapatembere. Nehéz dolga lesz, mert nem a focival, hanem lelkekkel és érzelmekkel kell foglalkoznia, előbb mindent kibeszéltetni, hogy utána megfelelő döntéseket hozhasson. Ha meg valaki nem illik bele a csoportba, akkor attól, bármilyen jó játékos, meg kell válni, mert azt már azt már párszor bizonyították, hogy sokkal többet árt.

„Mérhetetlen hülyeség”—ítélte el a világ kétségtelenül legjobb szövetségi kapitánya, Raymond Domenech csapata nyilatkozatát, amit mellesleg ő maga olvasott föl. „45 percen keresztül próbáltam lebeszélni a csapatot arról, hogy elkövessék azt az őrültséget, ostobaságot, mérhetetlen hülyeséget, amire készülnek. A csapat stábjával és a szövetség tagjaival próbáltuk meggyőzni őket arról, hogy ezt nem tehetik. Aztán mondtam magamnak, hogy meg kell állítani ezt a mészárlást, fogtam a papírt, felolvastam, aztán távoztam. De nem büntetem semmilyen módon a nyilatkozatot”—mondta a szuperedző, miután megosztotta a sajtóval a francia válogatott gondolatait Anelka visszahívásáról, amivel nem is értett egyet. „Maximálisan támogatom a szövetség döntését, senki sem viselkedhet így, sem az öltözőben, sem máshol. Egy profi sportolónak példát kell mutatnia.” Szeretünk, Raymond!!!

 

Mintha egy Agatha Christie történetbe csöppentünk volna, Poirot elkezdett nyomozni a francia válogatott körül, ki lehet a tégla. Az áruló, aki kiszivárogtatta Anelka Domenech-hez intézett szavait. A gall sajtóban pedig a gyanú egyből Duverne-re, az erőnléti edzőre terelődött, és azt is pletykálták, hogy a vasárnapi edzés azért maradt el, mert a csapat nem hajlandó együttműködni az edzővel. Erről egy sportriporter fogalmaz találóan:„Most nem edzenek, de játszani már régóta nem játszanak...” Evra viszont határozottan cáfolja, hogy Duverne lenne a gyanúsított: „Ebből semmi sem igaz. Mindig tökéletesen megbíztunk Robert-ben, a pályán, ahol fizikailag készít fel bennünket és a civil életben is.” Duverne pedig megerősítette:„Elképzelhetetlen, hogy én lennék a tégla!” A nyomozás tehát folytatódik.
 

Moliére-t egész biztos megihletné a francia labdarúgó válogatott. Négy évvel ezelőtti események kiváló tragédia alapot szolgáltattak volna a nagy francia drámaírónak, míg az idei vébé francia eseményei már a francia komédia világhírű fejezetei közé emelné Raymond Domenech legényeit. Ármány, dölyf, képmutatás, ideges színrelépés és a közelgő bukás, ami szerepelne ebben a műben. És bár az utolsó felvonás még várat magára, szinte mindenki tisztában van a végső eseményekkel.

Csodálkoztunk, hogy a cselszövés cserékben történő metódusát a Nagy Utált sosem lépi meg időben, most mégis a cselszövésben impotens Anelkát cserélte le szokatlanul korán, már a félidőben. Raymond, mi van veled, kérdezte kórusban a nép. A szokatlan esemény mégsem hozott szokatlan folytatást. Pedig ha tudtuk volna, hogy repkedő kurvanyák perzselik a francia öltözőt. Az pedig már mindennek a teteje, hogy mi tudjuk a legjobban, hogy milyen rohadt súlyos jogalapja van ezeknek a kurvanyáknak. Csak hát későn vagy korán jött, de nem jókor. Anelka, kérem az ellenőrződet, beírás, nyomás haza! 

 Az biztos, hogy a kurvanyát Anelkából az hozta ki, hogy sosem jut el hozzá a labda, maximum a levegőben a háta mögé és hát kábé 5-6 meccse ez megy, erőlködünk a Domenech által nagyrabecsült felállással és taktikával és semmi. Sétált le szünetre, baszta az ideg és megtört a francia lelke. De most mi lesz?

Bennem még mindig megvan az a perverz gondolat, hogy tovább kell jutni a csoportból. De muszáj mérlegelni a kínos leégés még kínosabb végével. De a rohadt életbe, ez egy vébé! Egy biztos, akármi lesz a vége, mindenki megtudta, hogy a Raymond semmilyen kispadra nem alkalmas, valószínű Magyarországra igazol a vébé után a Bohócligába, könnyen lehet, hogy Lothar, Larrson és Carew után az ő neve kerül fel a vidi.hu-a. 

Viszont az utolsó csoportmeccs a játékosok részéről a mindenmindegy alapon fog telni, Henry és talán Cissé is játékhoz juthat és a másik csoportmeccs kedvező alakulása akár még meglepetéssel is szolgálhat. De ikszeljenek le, nem bánjuk, csak érezzük azt, hogy Anelka felelőtlen, de mégis nagy súlyokat felszabadító bon mot-ja, a számomra már legendás kurvanyádja kicsit felpiszkálja a Kékeket és felszabadultan játszanak, akár még Raymond elképzeléseinek a pályán ellentmondva. Az utóbbi nagy pöcsösség lenne, az biztos. Kérdés, hogy ebben a játékrendszerben mit lehet kezdeni a nagy francia pöcsösséggel. Csak ne az legyen, hogy Henry végigjátsza a meccset Anelka helyett és nullanulla, senki és semmi.

Mindenesetre nekünk nincs más dolgunk, mint megköszönni Nicolas-nak, hogy felkavarta a francia csapat állóvizét. Induljunk el Raymond édesanyja által megjelölt új úton. Innen csókoltatjuk az anyukát, bárhol is van most és minden tiszteletünket neki ajánlva várjuk a francia csapat csodás feltámadását.