Fitneszradar rovatunkban tudományos-fantasztikus módon követjük a francia válogatott játékosainak pillanatnyi formáját.

Létezik a francia nyelvben egy kifejezés, amit akkor használnak, ha valaminek az árnyoldalát kell bemutatni: Docteur X, Mister Y. Az elnevezés az 1888-as Doktor Jekyll és Mr Hyde különös története c. Robert Louis által írt novellából eredeztethető, melynek szereplője egy és ugyanazon ember, aki kifejleszti a személyiség jó és rossz oldalát elválasztó szérumot, hogy nappal a filantróp Doktor Jekyll életét folytatva éjszakára a bestiális Mr Hyde bőrébe bújjon. A skizofréniás állapotot boncoló könyv rengeteg adaptációt élt meg, a frankofón köznyelvbe a kifejezést a zeneikon Serge Gainsbourg vezette be 1968-os dalában, melyet felülmúlni talán csak a részeg költő ábrázatú Renaud tudott, aki alkoholproblémáit így tolmácsolta a nagyközönségnek. Azóta hektó számra zubognak a cikkekben megjelentetett doktor/miszter-kifejezések, viszont ha van valaki, akire nagyon illik ez a kifejezés, az Franck Ribéry.

Curriculum Vitae

Docteur Kaiser, Mister Francky számkivetett a saját hazájában. 2006-ban még a győztesek örömével tért vissza az elveszített VB-döntő után, egy ország üvöltötte be a spanyolok elleni becsorgó gólját, Zidane után a 2. legnépszerűbb francia focistává vált csintalan mosolyával és heccelős stílusával, ő volt a kékek udvari bolondja, aki a kissé poshadt játékba egy kis színt tudott csempészni. Vieira, Zizou, Henry, Thuram mellett jól viselkedett, pont annyira tartották kordában, hogy ne szaladjon el vele a ló. Piaci értéke nem csoda, hogy akkoriban vett repülőrajtot, a Marseille játékosaként a VB-re kimenve 10M fontról eljutott a 2010-es BL döntőnek nagyban köszönhető 45M fontig. Benzemát maga mögé utasítva mind a mai napig a franciák legdrágább játékosa, egyben a Bayern München 21. századi Kaisere.

2010-ben azonban valami megreccsent. Zahia-ügy, félrelépés, a dél-afrikai VB fiaskó, lázadás az edző ellen és képletesen a címeres mezre hányás, talán nem is túlzó kifejezések ha jellemezni kellene az utóbbi 2 évét. Médiamegjelenései nem ügyetlenek, hanem egyenesen ostobák voltak, s mindez visszahatott a teljesítményére is. Azóta beszélhetünk Mister Francky-ról, aki nem mosolyog vissza a kamerába, zavartan és meggyötörve indul el melegíteni és közel sem olyan jámbor, mint Doktor Kaiser.

Bajorország királya egy sebzett úr, kit mindenki becéz

Nemcsak időben választódott szét a Ribéry-ről kialakult imázs, hanem térben is. A Rajnától keletre továbbra is bálványozzák, a Bayernben jelenleg mind a csapat, mind az egyéni teljesítményt nézve javuló tendenciát mutat. A meggyőző BL-szereplés mellett a legutóbbi két Bundesliga meccsén összesen 6 gólpasszt szórt ki, Heycknes alatt látszólag fegyelmezettebben játszik, a támadó gépezet összetettebb képet fest és az eddigi eredményeket lesve a fókusz Gomezék kiszolgálására helyeződik. Nem a régi bűvész, de a provokátor még ott lappang benne. Docteur Kaiser szépen lassan oson egy 2011/2012 Bayern szenzésön felé.

Kakashere pörkölt

Egy adag jóindulattal utolsó válogatott góljához 2010 májusáig kell visszalapozni, méghozzá a gyászos Costa Rica elleni meccsen, de a történelmi kánon erről inkább öngólként emlékezik meg. Ribéry a mai generációból azon kevesek közé tartozik, akik kontinenstornán győztes meccsen szerepeltek, ugyanis annak utolsó dátuma 2006, a Portugália elleni világbajnoki elődöntő. Mister Francky azóta kóvályog a pályán, kiharácsolta magának a válogatott bal oldalát Domenech alatt, Blanc alatt visszafogottabb lett, de a görcs még ott van.

Számmisztika

Hogy mekkora is az a kontraszt, ahhoz elég megnézni a következő táblázatot. Az utóbbi két év mélyrepülése után van remény, de a válogatottban még hiányzik az a bizonyos kattanás, az a mutatókiakasztó esemény, egy gól, egy paskolás, egy ordas nagy lebaszás, ami felvillanyozná Mister Francky-t. Jelenlegi leterheltségét nézve nem lepődnénk meg, ha kizsigerelve érkezne az EB-re, reménykedjünk tehát, hogy maradnak tartalékenergiák a nyárra.

Mug shot

Köztudott, hogy Raymond Domenech-kel  annyi  a bajunk, mint községi plázacicának a letörött műkörömmel, most viszont olyan cikkel rukkolt elő az egykoron szebb napokat látott bajuszhuszár, hogy úgy gondoltuk megéri egy gondolat erejéig ideszúrni a Huffington Postban megjelent cikkét. A következő, fiatal labdarúgókról szóló írás ennek nyersfordítása.

A mai fiatalok, köztük a focisták tiszteletlenek, fegyelmezetlenek, irányíthatatlanok és kulturálatlanok. Ki ne hallotta vagy mondta volna már ezt a tételmondatot az indulat hevében?

De mi ebben a megállapításban a valódi és mi képezi csak a képzelet tágyát? Jómagam tanúja voltam a fiatal labdarúgó-generációk fejlődésének és azt kell mondjam, olykor én is szívesen üvöltöttem volna bele ezt a mondatot a nagyvilágba.

De a korom segít abban, hogy relativizáljak és ne általánosítsak.

Mi változott valójában az elmúlt 10 évben? Szakmai szárnypróbálgatásaim idején az akkori játékosok sem voltak áldott jólelkek, megvolt a maguk szava és néha őket sem volt könnyű terelgetni. Csakhogy ők annak idején egy olyan szintre jutottak, ahol már nem fogadta az a pénzeső, amely a maiakat várja. Első profi meccsük után a média nem kapta fel őket és eszkábált belőlük világmegváltó hőst. Akkoriban, távol minden médiától, ügynöktől, Ferráriktól és Aston Martinoktól, még nem váltak azokká a celebekké, mint azok a bizonyos sóbiznisz sztárok. Linkeskedtek, de nem voltak elszállva, már-már rendesnek nevezhettük őket.

A céljuk egyszerű volt: a szenvedélyüknek, hivatásuknak élni, azért játszani, hogy nyerjenek a meccseken. Aztán, ha minden jól megy, lehet fürödni a napfényben. Manapság megesik, hogy a napfény előbb süt ki, mint kellene. Nyoma sem volt azoknak a kiegészítő fizetéseknek, mellyel az átigazolásból eredő pénzügyi egyensúlyt megteremthették a klubok, hogy számviteli oldalról is megfogjam a dolgot.

Igen, a maiak hamar csillagokká válnak, olykor hulló csillagokká, minden olyan buktatóval körülvéve, mint a pénz és a média, mely eltéríti azokat, akik nem elég erősek.

Egy olyan világban élnek, ahol a hatalom térfelet váltott. Mint az iskolásban, megfeledkezünk azon felelősségünkről, miszerint oktatni is kell őket.

Két egyszerű példával illusztrálnám megállapításomat. Az elsőt egy edző/oktató mesélte egy profi klub ificsapatából. A másik egy fiatalokat nevelő edzőtől jön, aki egy nagy külföldi klub alkalmazottja.

Az első esetben egy drágán beszerzett és rendkívül fiatal játékosokról szól, akinek olyan elviselhetetlen volt a viselkedése, hogy az edző kirúgta a csapatból, ami persze kiváltotta a srác haragját és azzal fenyegetőzött, hogy: "Ki foglak rúgatni, te csak egy ... vagy". Folyomány: az edzőt behivatta, aki türelmesen elmagyarázta, hogy az ő dolga alkalmazkodni és meg kell értenie, hogy ez a fiú sok pénzbe került és ahhoz, hogy felértékelődhessen és egy nap túl lehessen adni rajta többszörös pénzen, elengedhetetlen volt, hogy játsszon, kerül, amibe kerül.

A második példa a Barcelona oktatójától jön, aki arra a kérdésre, hogy "Mi az ön filozófiája a fiatal játékosokkal kapcsolatban?" a válasza röviden, tömören, egyszerűen a következő volt: "Az, aki megszegi a szabályt, visszafordíthatatlanul kizárásra kerül". Elég ránézni a klub eredményeire, hogy megállapítsuk, nincsenek tévedésben.

Hogy tudjuk megvédeni saját magától azt a srácot, aki az azonnali siker és az anyagi "túljólét" következtében a teljes korlátlanság állapotába kerül?

Mivel lélekben oktatónak érzem magam (és ez a mondat sosem volt vád felém), annak idején az utánpótlás válogatottal igyekeztem serkenteni a "más, mint a foci, pinák és verdák"- látásmódot. Utópisztikus ugyan, de nem én vagyok az egyetlen, aki azt gondolja, hogy a kultúra segít az egyén fejlődéséhez.

Így annak idején meglátogattuk a Picasso múzeumot Barcelonában. Páran ugyan hamar kikászálódtak, hogy inkább a tengerpartra menjenek csajozni, de 20 évesen ez benne van a pakliban.

Érzelmileg nagy pillanatot éltünk át, amikor Lengyelországban keresztülsétáltunk Terblinka város koncentrációs táborán. Láttam a keserűség és a düh könnyeit egyesek szemében.

Visszarepültünk az időben, amikor Jeruzsálem utcáit róttuk és mindannyian csúsztattunk egy papírcetlit a Siralomfal téglái közé (ki tudja, hátha...). Elbűvölve álltunk a piramisok tövében és felkutattuk Románia félelmetes zugait, ahol Drakula egykoron élhetett. Moszkvában próbára tettem a Vörös tér oroszainak tárgyalókészségét, olyannyira, hogy máig őrzöm a nagy csatában kivívott "Chapkát".

Nagyszerűen tudtuk stimulálni a fiatalok érdeklődését egy rendező-író-kameravilágban és színházban jártas kolléga segítségével, akik így remekül töltötték be a felkészülések holtidejeit. Egyszer sikerült elvinnem őket színházba egy Beckett-darabra, A játszma végére. Elismerem, nem ez a legjobb módja a drámák megszerettetésének. Azon az estén nagyot mosolyogtam, amikor az egyikük odajött megkérdezni: "Coach, a félidőben kell tapsolni?". Megérintett ez a fajta naivitás. Az a lurkó csak akkor ismerkedett meg azzal a világgal, amelyhez korábban semmi köze nem volt. Rendeztem akkor egy rövid felmérést, hogy hányan tekintettek korábban színházi darabot? Mindössze ketten voltak. Ha belegondolok, hogy az iskolapadokat minimum 16 éves korukig koptatták, sok kérdés merül fel az oktatási rendszerünket illetően.

Felajánlottam nekik akkoriban egy konferenciát a rasszizmusról, amely osztatlan sikert aratott.

Az akadémiáink, bármennyire is világszínvonalúak a technikai és fizikai képességek fejlesztésében, nagy hiányosságokat mutat fel intellektuális és kulturális téren. Igény pedig lenne rá a felkészítő oktatók részéről, de az eredmények diktálta világ így is bedarálja őket.

Tudunk-e még tenni az oktatás és intellektus oldaláról a fiataljaink érdekében, hogy felkészültebben szembesüljenek a pénz és a dicsőség hatásaival? Azt gondolom, erre érdemes időt és pénzt áldoznunk.

És ki tudja, ez a szerény írás talán segít a politikában mozgó barátainknak jobban megérteni a labdarúgást és fiatal játékosaink világát.

Hogy hol is tart a világ ma, arra jó példa a Franciaországban egyre dagadó adóztatási botrány körüli vita. Rendhagyó módon elrugaszkodunk a Kék meztől és a francia trikolór alatt szerveződő fociközösség pénztárcájának mélyére nézünk.

Történet, twitter-kompatibilisen: Francois Hollande, a francia szocialista párt jelöltje kijelentette, hogy támogatja a gazdagok, köztük az élsportolók éves 1M euró feletti jövedelmének 75%-os megadóztatását.

A Ligue1-ben ez megközelítőleg 50 játékost érintene. A legtöbb érintett ördögért kiált, sokan már a francia klubok játékosállományának- értsd. tehetségek, értsd. jövőbeli sztárok, értsd. válogatott játékosok - kivándorlását vizionálják.

Az egyenlet persze sok elemű, politikailag demagógnak tűnik, de ha megnézzük a Franciaországban európai szinten is békafarpofa-szintű munkanélküliséget (9,4%), a közös teherviselés és mindenféle szocialisták szívének kedves elvek hangoztatása és gyakorlatba ültetése közel sem vállalhatatlan intézkedés. De ha elfogadjuk a Ligue1-elit kivándorlását és holnaptól nem Pastore, Maxwell és Alex szerződtetéseiről olvashatunk a kávé mellett, hanem M'Bia, Ayew és Jeunechamp Montpellier-ből való nyugdíjba vonulásáról, az miben fogja rontani a francia klubok esélyeit?

Egy francia apokalipszis vajon mennyiben vetné vissza a Bajnokok Ligájában sorszámot húzó, de a pulthoz soha nem kerülő Lyon, Lille és Marseille teljesítményét? Ha megnézzük, az utóbbi 10 év legjobb francia klubteljesítménye az azóta szinte porba temetett, sóval meghintett AS Monaco BL döntője 2004-ben. Azóta a szerencsés sorsolás közbenjárásával a Lyon egy elődöntőben találta magát a Bordeaux rovására. Teljesítmény szempontjából tehát a meglévő tojásokból sem tudnak egy világraszóló omlettet készíteni és nincs garancia arra, hogy a kevesebből rosszabb ízű lesz.

Aztán nézzük meg egy focista életútját: jobb esetben kamaszkorában felad mindent, tanulmányokat, otthont, barátokat és olyan körben nevelkedik tovább, ahol a mindennapok velejárója a folyamatos nyomásgyakorlás, fizikai igénybevétel, egészen 30-35-40 éves korig. Utána eldöntheti, hogy a bűvös 65-ig újraforgatja, amit addig elnyert, netán megül rajta. Az a bizonyos felső tízezer 50 a mostani trendek alapján az utóbbit szokta választani.

Anyagi következmény szempontjából becslések szerint az adóból befolyó összeg 200-300 millió euróra rúgna, ami nemhogy a francia költségvetés lyukainak pótlására, de egy bőpórus betömésére is épphogy elegendő. Vagy még arra sem.

Jobbra az elvek, balra a logika, középen az opportunista: hosszan lehetne elemezni megtérülés vagy méltányossági szempontból mennyire kedvező egy ilyen adó kivetése. A történetben a legérdekesebb, hogy a média attól a néhány hebegő futballistától hangos, akik már azzal fenyegetnek, hogy a Genfi-tó partjára mennek lakcímkártyát venni. Ilyen ez a francia lélek: büszke a sikerben, büszke a bajban.

Megtörtént a sorsolás, a francia válogatott egy közepesen nehéz, de nem a halál-jelzőjű csoportban találja magát a korábban már legyőzött angolokkal, a teljes ukrán néppel és a magyarok által is legyőzött svéd válogatottal. Kövessük a D-jelet és szurkoljunk a továbbjutásért, mert nagy negyed- és elődöntők rajzolódnak ki!

A csoport:
Lengyelország
Görögország
Oroszország
Csehország

B-csoport
Hollandia
Dánia
Németország
Portugália

C-csoport
Spanyolország
Olaszország
Írország
Horvátország

D-csoport
Ukrajna
Svédország
FRANCIAORSZÁG
Anglia

Bon mot című rovatunkban a szó nem szó szerinti értelmében olyan anekdotákat, aranyköpéseket és bölcs megállapításokat szedünk össze, melyeket frankofón szakvezetők, edzők, politikusok, celebek, repperek vagy egyszeri megmondóemberek találtak mondani a franciákról, lehetőleg kitekintve a bőrgolyón túlra. Eddigi bon mot-k erre.

A francia mentalitást játékos koromban ismertem meg, 4 éve szendvedem el edzőként és még mindig semmit nem értettem meg belőle.

- Marc Lievremont

Világbajnoki 2. helyezett francia rögbiválogatott ex-szövetségi kapitánya, 2011

(forrás)

Pár nappal az 2012-es Európa Bajnokság csoportsorsolása és százkilencven nappal a  torna kezdőrúgása előtt, a francia válogatott februárig tartó téli álma közepette kísérletet teszünk egy marékba fogni a jövőbemutató nyilakat és megsaccolni mely játékosok lesznek részesei a lengyel-ukrán kalandnak.

Tegyék meg tétjeiket

Ártatlan játékba bocsátkozunk, ami remélhetőleg senkinek sem fog ártani, így minek is fosztanánk meg magunkat ettől az örömtől? Most, hogy a selejtezőknek és a nemzetközi idénynek vége, ideje végignézni Laurent Blanc bevásárlólistáját. Az Elnök úr a L'Équipe-nek adott október 28.-i nyilatkozatában azt találta mondani, hogy a fejében már összeállt egy kezdő csapat. Nem szükséges elvégezni a Sorbonne-t, hogy elemenként összerakjuk: Lloris a kapuban, Sagna a jobbon, Abidal a balon, Rami és Mexes hátul, M'Vila szűr, Nasri pálcával hadonászik, az oldalakon Malouda és Ribéry flangál, elől Benzema ill. Rémy üríti a tárat. Habár ez a hipotézis is sántít egy keveset, érdekes lehet kitalálni kikkel fogjuk elérni a bűvös 23-as számot, legyen az stabil visszatérő, vagy az utolsó pillanatban befutott meglepetés ember, mint Jean-Francois Domergue 1984-ben vagy Franck Ribéry 2006-ban.

Siheder listája

Laurent Blanc eddig egy híján 20 meccset vezényelt le, ezalatt 41 embert hívott be (köztük 16 újat, ezzel a csoport tapasztalatlanságát elég komoly szintre csökkentve). Ez alapján akár két komplett listát is össze tudnánk állítani, hiszen itt mindenki legalább 1 félidőt játszott kék mezben. A szűrés alapján 38 ember neve lebeg, akik 3 kategóriába oszthatók:

1. A tutibiztosak (Knysna/87-es generáció koktél)
2. A valószínűek (Stabil közeliek)
3. A lehetségesek (Van bennük fantázia)

Értelemszerűen az utóbbi csoport ad a legkevésbé okot az egyértelmű kijelentésekre, de ha megnézzük hányan vannak a valószínűek, már az ő létszámuk is 3-mal túlhaladja a megengedett keretet.

Hansúlyozzuk: ez nem a kezdő összeállítás, hanem a nagy bizonyossággal EB-re kijutók listája. Ez a legegyértelműbb összeállítás annak ellenére, hogy két jelenleg sérült és pár formán kívül játszó ember is szerepel rajta. A kapusok hierarchiája lassan 3 éve állandó (Mandanda, Carrasso szerénykedik Lloris trónja mellett), Rami körül szinte mindenki megfordult és M'Vila nem kis rutint fog összeszedni 30 éves korára, ha ilyen ütemben folytatja. Benzema és Nasri tehetsége, valamint Rémy utóbbi pár meccsen mutatott formája arra enged következtetni, hogy nélkülük nehezen elképzelhető a kezdő összeállítása. Bár rezeg a léc Malouda alatt, az ő tapasztalata és a tény, hogy Anglia egyik legnagyobb klubjában stabil kezdő továbbra is megmenti attól, hogy Alou Diarra sorsára jusson. Sagna és Mexes jelenleg sérültek, de Blanc többször is jelezte beléjük vetett bizalmát, hacsak nem esnek vissza jövő télen/tavasszal, kiutazhatnak.

A második lista táptalaja a Ligue1 olyan klubokkal, mint a Paris Saint Germain (Menez, Gameiro, Sakho), az Olympique Marseille (Diarra, Valbuena) és az Olympique Lyonnais (Gomis). Két játékost kihúztunk és nem szerepeltettünk sehol: Gourcuff lassan már a Lyon kezdőjéből is kihullik, Matuidi pedig sorozatban gyűjti a sérüléseket rossz meccseket, az ő visszatérésük csak kínkeserves visszakapaszkodás révén lenne elérhető. Mindketten élvezik ugyan Laurent Blanc bizalmát, de várhatóan Marc Planus, Pascal Chimbonda és Bernard Mendy sorsára fognak jutni. Ruffiert tiszteletből erre a listára pakoltuk, ha bármelyik kapus lesérülne, bizton hozzá nyúlnának. Alou Diarra rettenetesen éles borotvaélen táncol, egyetlen szerencséje, hogy edzőjét DD-nek becézik és talán a legalkalmasabb ember, aki jelenleg foglalkozhat vele. Gomis előnye abból ered, hogy a Lyon-ban eddig konstans jó teljesítményt hozott és 4 éve a válogatott határán táncol. Kaboul több meccset nyomott le és több gólt szerzett, mint Koscielny, meglátjuk a Tottenham előny, vagy hátrány lesz-e számára. Menez, Diaby, Gameiro és Evra szinte VIP jeggyel rendelkeznek a kiutazáshoz ebből a csoportból.

Tiri-tarka lista ez, rengeteg potenciállal, de ha a szövetségi kapitány következetes marad a csapat múltbéli teljesítményéhez és a csapatban elért státuszokhoz, akkor közülük szinte senki nem fog részt venni az Európa-bajnokságon. Mathieu és Debuchy meggyőzően mutatkoztak be a novemberi barátságos mérkőzéseken, mindketten többprofilú játékosok (a valenciai vöröske a bal lábával védőt és középpályást is képes játszani, Debuchy pedig valójában egy védekező középpályáról átkonvertált jobbhátvéd). Az ő kettősük csillaga most felfelé tör, de az idő ellenük dolgozik, tekintve, hogy a jövő nyári tornáig 1 hivatalos és 2-3 felkészülési mérkőzés van hátra. Belepiszkíthat még a tervekbe Gonalons és Koscileny párosa, attól függően, hogy klubjukban milyen teljesítményre lesznek képesek. Poénból feltettük Varane-t, mert amit csereként elér a Real Madridban, az nem hétköznapi, de rutintalansága 2012-höz még kevés lesz, mint Bordeaux-ban a söröshordó. Giroud játékstílusa és gólöntödéje miatt orrhosszal Djibril Cissé előtt száguld, Hoarau kegyeleti okokból azért még szerepel, Clichy idén nyárig még visszatérő vendég volt, amíg meg nem hozta azt a csodálatos karrierdöntést, hogy Kolarov cseréje legyen a City-ben, Ben Arfáról meg már azt sem tudjuk melyik klubban játszik. (Régebben még a Newcastle-ben törték el a lábát).

Kinder tojás jövő nyárra

A szövetségi kapitányok eddigi válogatási elve arra enged következtetni, hogy január és június között mindig becsúszik egy-egy meglepetés ember, Laurent Blanc-ról viszont inkább azt tudjuk elképzelni, hogy higgadt következetességgel fogja felépíteni csoportját, latba véve a pillanatnyi formát és a csapatban betöltött pozíciót. Nagy meglepetés lenne, ha a 3 listán nem szereplő tag neve felvillanna a 23-mas kerethirdetéskor jövő májusban (Gourcuff és Matuidi-t leszámítva), ámbár Domenech és Santini is különféle váratlan cukorkákra szoktatta a népet az évek alatt. Egy ordas nagy közhellyel zárva, az biztos, hogy semmi sem biztos. Bár Blanc-nál még ez sem biztos.

Laurent Blanc várható listája tökéletesen szubjektív alapon 1 ember véleménye alapján

Kapusok: Lloris, Mandanda, Carrasso (3)

Védők: Sagna, Rami, Mexes, Abidal, Sakho, Koscielny, Evra, Reveillere (8)

Középpályások: M'Vila, Martin, Cabaye, Nasri, Diaby, A.Diarra (6)

Támadók: Benzema, Gameiro, Ribéry, Malouda, Rémy, Menez (6)

Várjuk mindenki tippjeit, amit jó poén lesz nyáron összevetni a tényleges eredménnyel!