Laurent Blanc-nak vastöke van: visszatért a válogatottba a két legvitatottabb jómadár, dél-afrika bűnbakjai, Patrice Evra és Franck Ribéry. Rutint és teljesítményt nyer ezzel a csapat, de morál oldalról szükséges lesz a clairfontaine-i edzőközpontot elefántcsont-borítással körbezárni, nehogy pár politikus vagy vérmes szurkoló megtalálja magának a tavaly nyári bukott nebulókat. Terítéken egy Luxemburg elleni selejtező és egy horvát barátságos összecsapás.

KAPUSOK: Carrasso, Lloris, Mandanda
VÉDŐK: Evra, Clichy, Mexès, Rami, Sagna, Sakho, Koscielny, Reveillere
KÖZÉPPÁLYÁSOK: A.Diarra, M'Vila, Malouda, Gourcuff, Diaby, Nasri
TÁMADÓK: Benzema, Gameiro, Hoarau, Rémy, Menez, Ribéry

Blanc alapvető sportszakmai kritériumokkal támasztja alá döntését, igyekszik nem túlgondolni semmilyen szerepet. Evra és Abidal sajnálatos helyzetét kissé görcsösen próbálta nem összemosni, a jelenleg csak német nyelvű interjúkat adó Ribéryről pedig garanciát kaptunk, hogy az elkövetkező összetartáskor a kamerák elé fog állni, feltehetőleg nem germán tájszólással. A sajtótájékoztató 90%-a gyakorlatilag a két visszatérő játékosról szólt.

Az FC Barcelona kedd este kiadott sajtóközleménye szerint Eric Abidalnak, a klub és a francia válogatott balhátvédjének májában tumort találtak. A betegséget a klub orvosai diagnosztizálták. Az ex-lyoni játékos sürgős műtéti beavatkozáson fog átesni pénteken a katalán fővárosban.

Update: a Barca újabb közleménye szerint a műtétre már csütörtökön sor  fog kerülni és egyben pontosították, hogy nem romló egészségi állapot okolta az időpont előrehozását.

Sikeres műtétet, jó egészséget és mielőbbi visszatérést, Eric!

Hasonló elemzésre, mint a mostani, körülbelül 2012 és 2014 márciusában lesz érdemes visszatérni, amikor egyfelől a közelgő torna miatt szorít az idő, másfelől van annyi megélt tapasztalat, hogy kirajzolódjon néhány trendvonal. Az új francia válogatott 7 meccset játszott a dél-afrikai VB óta, ami nem sok ahhoz, hogy okosak legyünk, de  még várhatóan 15-20-at fog ledarálni egy esetleges Európa bajnokságig, ezért leszünk még ennél sokkal okosabbak.

1. Ezt a válogatottat a legnagyobb ostobaság lenne a korabeli generációkéhoz hasonlítani. Nincs itt következő Zidane-Djorkaeff, nincs itt Michel Platini és Marius Trésor, de még Raymond Kopa sem lengi körbe a kollektív emlékezetet. Alaptalan minden párhuzam, több okból. Az első, hogy az előző VB torna óta olyan korábbi kerettagok hullottak ki, mint Anelka, Gallas, Henry, Ribéry, Toulalan és Evra. Nevüket most igyekezzünk függetleníteni a kudarctól és a bojkottra való hajlamuktól, elsősorban klub- és válogatottságbéli tapasztalatuk és személyiségük aspektusai a számunkra mérvadók.  Másodrészt, ha abból indulunk ki, hogy az 1993-as bolgárok elleni történelmi katasztrófa idején a pályán  volt Lama, Desailly, Blanc, Deschamps és Petit, lényegében a későbbi világbajnok védelmi tengely és szűrő középpálya született meg a kudarc fájdalmában és állt össze egyre jobban az elkövetkező 4 évben. Ennél fogva hiába idézzük fel a korábbi válogatottat, ilyen hirtelen generációváltásra még nem volt példa és nem tud megvalósulni egyfajta "újító folytonosság", melyben összegyúrásra kerül idős jedi mester és ifjú padavan.

2. Ebből is következik, hogy a jelenlegi francia válogatott keretét többségében olyan emberek alkotják, akiknek rendkívül csekély a rutinjuk, pontosabban szólva kevés válogatottságot tudnak felmutatni. A koravén (és eddig egy jó meccset sem produkáló) Malouda az 58 meccsével abszolúte törpapa a sok ifjú között, Abidal 37, Benzema 33, Alou Diarra pedig 30 alkalommal flangálhatott címeres mezben. Érdemes feljegyezni: a legutóbbi meccsen (francia-brazil) kezdő Menez 3, M'Vila 6, Mexes 19, Rami 7, a csereként beálló Diaby 12, Rémy pedig 6 válogatottsággal büszkélkedhet. Számos dolog kiolvasható ebből, ragadjuk ki a két legfontosabbat: ez a keret még messze nem érte el versenyszintjét, ugyanakkor a csapatban rejlő potenciál kiaknázásához kevés idő áll rendelkezésre - igaz, utóbbi esetben ez minden válogatottnál hasonló korlát, kivéve, ha a csapat kétharmada hetente együtt játszik játszik a Nou Camp-ban. A hétköznapok (értsd: bajnokságok) tekintetében is van hova fejlődnie néhány tagnak, hiszen a Lille, Lyon, OM és a hanyatló Bordeaux hosszú távon nem biztos, hogy kellő alapanyagot tud nyújtani egy betonbiztos válogatottnak. Ha Laurent Blanc szövetségi kapitány szerencsés, nem bőg le a 2012-es EB-n és megmarad iránta a bizalom, 2014-ig biztosan vinni fogja a Kékeket. Egyelőre jól áll.

3. A kapitány válogatási elve egyszerű: kialakítani egy keménymagot, akik a legtöbb bizalmat élvezik, véleményvezérek és alfahímek, majd hozzájuk csapódhatnak a mindenkori jó formában lévő játékosok. A logika kiegyensúlyozottságra vall és a második felével semmi gond nincs: így tudott a válogatott ablakán beintegetni Kaboul, Payet és Koscielny. A probléma inkább az első felében rejlik, ugyanis a dél-afrikai kudarc lefejezései és a mostani vén kopókból nem rajzolódnak ki a holnap kistábornokai, vagy ha úgy tetszik, mini Blanc-jai. Hiszen kikre vonatkozik a keménymag-kifejezés? Olyan emberekre, akik krízishelyzetben megvédik a falkát. Olyan emberekre, akik ha baj van, felkötik a gatyát, nyertes helyzetben nem tunyulnak el és higgadtságukkal biztos támaszt nyújtanak a kételkedőknek. Kérdés: Jelen helyzetben ki az, akire egy bizonytalan felnézhet, ha bajban a csapat? A bírólökdöső Diarra? Az állandóan viccelődő Mexes? Az Evra-védő Abidal? Az edzői és Maldini szerint is túlzottan introvertált Gourcuff? Vagy az inkább Nagy Testvérként vigyorgó Malouda? Talán itt van a legaggasztóbb jel: nem látszódnak azok a játékosok, akik a csapat hálójának csomópontjai, akik puszta jelenlétükkel kapcsolatokat teremtenek. Fontos itt megemlíteni, hogy a Blanc-válogatott a 7 meccse alatt még sosem fordított vesztes helyzetből, így nem láthattuk kik azok, akik a kemény megmérettetéseknél felelősséget vállalnak. Az ilyen emberek mellett szólna a tapasztalat, de mint láthattuk, a korábbi éra matuzsálemeiből egyedül a kétes erényű Ribéry visszatérésére lehet számítani.

4. Ellentmondásosnak tűnhet, de Blanc azáltal, hogy mereven ragaszkodik a Sagna-Rami-Mexes-Abidal védelmi tengelyhez összeszoktatás céljából, mellette pedig egydimenziójú játékosokat hív be, önnön korlátait szabja meg. Az indok világos, hiszen ha csupa "válogatottszegény" ember találkozik, idő szükséges a rutin megtalálásához és egymás megismeréséhez. Ezzel viszont nem marad sem tér, sem idő a kísérletezéshez. Az egydimenzióról annyit, hogy a korlátoltság abban is megjelenik, ha egy játékos csak egy adott pozíción tud szerepelni és nincs meg benne az a képesség, hogy játékintelligenciája és adottságai révén több helyen is helyt tudjon állni. Egyszerűen eltűntek az olyan többszörös megoldásokat nyújtó játékosok, mint régebben volt Boghossian, Karembeu, Candela vagy a karrierje kezdetén még balbekket játszó Petit. Külföldi példákat most is látunk: ha kitekintünk, ott van Iniesta, Sergio Ramos, O'Shea, Joe Cole, Camoranesi...A csapat fejlődési lehetősége forog kockán azáltal, hogy erőltetésre kerülnek bizonyos statikus elemek. Az biztos, hogy hosszú távon lesz érdekes látni ennek fejleményeit.

Egyetértesz? Cáfolnád? Ne tartsd magadban!

Korábban beszámoltunk a francia válogatott új tunikájáról, de a radarunk nem fogott jelet arról, hogy Gallián kívül mit viselnek Laurent Blanc fiai kékárnyalatú ellenfelekkel szemben. Most már tudjuk: matrózruhát. Lagerfeld lefényképezte a vén tengerészek hagyatékában ágyúgolyót fejelgető Diarrát, mi pedig epekedve várjuk Jean-Paul Gaultier hivatalos sajtóközleményét, melyben bejelenti a Labdarúgó Szövetség ellen indítványozott, Az Évtized Legnagyobb Rágalmának titulált plágium-perét.

Megtörte a több mint fél éves csendfogadalmat Raymond "Szemöldök" Domenech, Franciaország leggyűlöltebb embere, aki a szájcibzár ideje alatt eladta a lelkének megmaradt helyét egy fogadóirodának, mi több, bekukkantott a helyi munkaügyi hivatalba Ex-szövetségi kapitány keres-jeligével. A teljes hallgatás alól egy kommunikációs guru és a  havi megjelenésű L'Express c. közéleti témájú magazin fejese segítségével bújt ki. Az esemény a jóégnek hála nem kapott olyan füstöt, mint a Dagi visszavonulása, de a francia foci kedvelőinek igazi csemegének ígérkezik a folytatás.

Konkrét csávó

Domenech kezdő sorai a focin kívüli világról önmagukért beszélnek. «Mindenki helyettem beszél. Vissza akarom állítani az igazságot. Nem vagyok az az idióta, akiről olvasnak. (...) Nem akarok vitát. Kaptam felajánlásokat, színházba, moziba, de mindet visszautasítottam. Komolyan el tudják képzelni rólam, hogy egy valóságshowban szerepeljek? A jövőről annyit, hogy muszáj kisöpörnöm néhány emléket, hogy új kalandba foghassak. Ez olyan, mint a szerelem: el kell felejteni egy nőt, hogy egy újba szeressünk.» - fogalmazta meg herderi fájdalommal Estelle Denis apja férje.

Kipukkant buborék

Sokan aposztrofálták a 2010-es válogatottat elzárt, arrogáns és pocsék közhangulatú csapatnak, ezalól Szemöldök sem tett különbséget: «Nem voltak "buborékban" a játékosok. Nem egy, nem kettő, hanem három telefonjuk is volt, két laptop, internet. Hamarabb jutottak információhoz, mint én! Nagyon is könnyű volt a külvilággal tartani a kapcsolatot! A stáb nem akadályozta őket ebben. Sőt! Küzdenünk kellett egyáltalán azért, hogy elmenjenek a sajtótájékoztatókra, mert nem akartak megjelenni!»

Koszos gyerekek

A buszos sztrájkról hányingerig írtunk és beszéltünk és mint ismeretes, Domenech volt az, aki a csapat összegyűrt, kézzel írt közleményét felolvasta: «Több mint egy órája ácsorogtunk. Valakinek vállalnia kellett a felelősséget és véget kellett vetni ennek az álarcosbálnak! Minden kamera a buszra szegeződött, több száz gyerek várt ránk a pálya mellett. A játékosok még a függönyöket is elhúzták. A világ legalja voltunk. Azt mondtam: "Vége, nem bírom tovább!". Senki nem olvasta volna fel azt az izét! Hát elvállaltam. (...) Nem láttam, hogy lett volna-e vezetőjük, akárhányszor is mentem vissza, mindenki a helyén ült. Azt gondoltam megőrültek, nem tudják mit tesznek. Ma már tudom,  tévedtem: nagyon is jól tudták mit tettek. Visszagondolva, egy csapat koszos felelőtlen kölyköt látok magam előtt.»

Sólyom László esete Parreirával

Szemöldök, mikor már minden veszve volt hirtelenjében kiállt az egyetemes emberi értékek mellett azzal, hogy nem rázott kezet a harmadik, megsemmisítő Dél-Afrika elleni meccs lefújásakor az ellenfél edzőjével, a korábbi világbajnok Carlos-Alberto Parreirával: «Van egy hibám: nem tudok képmutató lenni. Kezet foghattunk volna, csak úgy, lazán, de sajnálom, nem tudom megtenni. Megsértett minket azzal, hogy továbbjutásunkat (kieséses szakaszban Írország ellen egy mára nyilvánvaló Henry-kezezést követően- a szerk.) szégyenteljesnek nevezték, Thierry-t pedig egyenesen csalónak. Én megvédem minden játékosom. Megértem, hogy a viselkedésem sokkolhatott. De szem előtt kell tartani a nyomást, a kontextust.»

Epilógus, avagy nem az a baj, amit mondasz, hanem AHOGY mondoood...

Zárásként, amikor már nagy kirohanásokról, vizes lepedőkről és önsajnáltatásról olvasnánk, belefutunk egy elkerülhetetlenül őszinte vallomásba, ami suttogva talán hitelesebben hangzana: «Legyünk világosak: kudarcot vallottam. Nem tudtam kiválasztani a megfelelő játékosokat, sem megtalálni a megfelelő szavakat. Fáj, mert azt gondoltam ezzel a csapattal a torna végéig is eljuthatunk. Nem tudtam megértetni a projektemet a körülöttem lévőkkel. Nem fogadom el a politika kritikáját, sem a volt játékosokét, akik a médián keresztül üzennek nekem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy levonjam a magam tanulságait.»

A teljes cikk innen.

Paradox? Sikerélmény? Csalóka eredményjelző? Mindenből jutott erre a francia-brazilra. 

• Gourcuff kezdő volt, miközben pillanatnyi formájával a Lyon-nál is kérdéses a szereplése. 
• Lloris úgy néz ki, mint Róbert Gida, mégis Malackának öltözött. 
• Barátságos meccsen már az első félidőben elsült egy piros lap.
• Amilyen gyatra volt Mexes pár éve egy Ausztria elleni meccsen, annyira jó volt egy brazilok ellenin.
• 2011-et írunk, mégis rá volt írva mindkét csapatra, hogy "Találkozunk 2014-ben!".
• Nem volt ott az aranymezesek között sem Kaka, sem Neymar (Ronaldinho? Ugyanmár!), mégsem állíthatjuk, hogy szambafocisokból jobbat lehetne eszkábálni perpillanat.
• A legfontosabb: a francia válogatott Anglia után egy másik <nagy focinemzetet> vert meg zsinórban, kérdés, hogy mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy ilyen jelző levakardójon magától.

Futtassunk eszmét pár bekezdésben, utána a kommentelőké a pálya.

Szögezzük le gyorsan: a Kékekben van spiritusz. Látszik az elszántság, kitapintható az akarat és minhta a domenechi  megérzés-alapú taktikázás is kezdene szépen a feledés homályába esni, halleluja! Sosem éreztük még ennyire vitéznek a Rami-Mexes védelmi párost, tőlük láttuk a legtöbb testcselt, tiszta felszabadítást és kőkeményt fejest. Ha nem is árad belőlük a magabiztos belső béke, látszik, hogy minden helyzetben felcsatolják a herecsipeszt és jusztse' adják alább a szintet. A másik meggyőző szimbólum, hogy a Wembley-ben galoppozó Nasri és gólszerző Valbuena hiányában Gourcuff és Menez ki tudta pótolni a lyukakat, ami jó. Sőt. Nagyon jó. Azt mutatja: van csapatszellem. 

A meccset derékba törte Hernanes kiállítása. Tavaly nyáron felhördülve ráztunk öklöt, amikor egy barom holland, nevesen Nigel De Jong beletetoválta Xabi Alonsóba stoplijai nonfiguartív lenyomatát és mindezt nem követte kiállítás, hát tessék, most végre van igazság a pázsiton. Ezzel rövidre is zárjuk, vitának helye nincs, aki pedig kételkedne, képünk nem csak illusztráció. (Sajnálkozva kérjük  a Labdarúgás Nagy Szlengszótárába bevinni a "nyomott egy De Jong-ot"-kifejezést). Ugyanakkor a piros előtt vitathatatlan volt a sárgák fölénye a zöld gyepen, bármennyire is belilulva hajtottak a Kékek, nem bírták sem megtartani, sem gyorsan visszaszerezni a bűrt. A megnyíló területekkel aztán átfordult a cicázás, az addig láthatatlan Menez kitűnő megindulását brilliánsan megérző Benzema végül csak belőtte 4 tiszta gólhelyzetéből az egyetlent.

Karim így is a csapat legjobbja volt. Minden megmozdulásában ott rejlett a veszély, robogott és provokált, kért és megtartott, ahogy az elő van írva. Ha nagyon közelről nézzük, talán észrevesszük Mourinho 43-as lábnyomát a bal farpofáján, ennek is tudható be ez a csodálatos átváltozás ugyanakkor nem tudunk elmenni amellett, hogy ebből a srácból csak a gólszerző szimata hiányzik. Olyan ajtó-ablak helyzeteket puskázott el, hogy egy pillanatra azt hittük homloktól köldökig lehúzza a cibzárt és kibújik az álruhából Stéphane Guivarc'h. Menezt megmentette gólpassza, de különös módon volt egy másfél perc, melyben benne volt minden kudarca. Óra indul: befut egy hosszabb passzt, megpróbálja benntartani az oldalvonalnál, nem sikerül. Belerúg a földbe. 1 perccel később egy kontránál indítani próbálja Sagna-t, rossz ütemben, szinte odapasszolja a brazil védőnek. 24 másodperccel később pedig szabálytalankodik, sárga lap, Blanc egyből lecseréli. Továbbra sem értjük mit keres a csapatban Malouda, igaz, a csapat "balosa" Abidal-lal már játszott VB döntőt, ahhoz képest kettejük kapcsolata felér egy bantu sámán és egy izlandi hivatalnok diplomáciai tárgyalásával. M'Vila és Diarra ha nem is brillírozott, puszta mellbőségükkel lemosták a Lucas-Hernanes-Elias sorfalat és még azt is megengedhették maguknak, hogy Gourcuff eladjon pár ígéretes labdát. Ez a meccs tipikus megerősítése volt a "csapat több, mint a részek összessége" elméletnek, ami több, mint bíztató az elkövetkező meccsekre nézve.

Először is nagyon örülünk az eredményenek, hiszen bármikor is játszol, a győzelemért küzdesz. Valóban könnyebb volt 10 ember ellen játszani, de összességében elégedett vagyok azzal, amit láttam. Nem jött össze minden elképzelésünk, de ott volt a szándék a játékunkban. Az utóbbi két meccsünk mind egyéni, mind csapatszinten önbizalommal tölt el minket, fontos volt, hogy komolyan vegyük mindkét találkozót. Két tartalmas barátságos meccsen vagyunk túl, ezért a legfontosabb, hogy az elért szintet pontra váltsuk a következő, Luxemburg elleni selejtezőn.

Megverni Brazíliát öröm és biztosan jobban duzzad a kebel a másnap reggeli ébredéskor. Sok kérdés merül fel a csapat játékát nézve, történetesen, hogy ki számít alapembernek, ki a vezér a pályán, netán hogy reagál a csapat ha hátrányból kell fordítania. Amíg Evra és Ribéry francia útlevéllel rendelkezik, mindig lesz valaki, aki reptetni fogja dél-afrika démonjait, de a jó égnek hála egyre nagyobb súllyal bír ez az immáron pipalogós  válogatott. Hogy többségüknek 10-nél kevesebb válogatottsága van talán eltörpül amellett, hogy mennyi lehet 2-4-6-8 év múlva, csak győzzék emelni a szintet.  Ezt a sikert bizakodással, de mértékkel fogyasztani, úgy tessék.

A változatosság kedvéért következzék egy portugál nyelvű összefoglaló: